A Pannon Egyetem rektora részesül az egyetemi jövedelmekből
Valóban részesül a Pannon Egyetem rektora és pénzügyi vezetője az elvonás alapját képező bevételből, ám annak mértéke nem azonos a kedden a Magyar Nemzetben megjelentekkel. Mint az érintettek közölték, a rektor és pénzügyi vezető a költségvetési támogatáson kívüli, évente csökkenő, az elvonás alapját képező bevétel 0,02 százalékában részesül.
Magyar Nemzet kedden A pályázati pénzek is a rektort gazdagítják? című cikkében azt írta: az évi 54 millió forintos jövedelem mellett a megnyert pályázatokból, támogatásokból és az egyetemmel kötött szerződésekből befolyt összeg jelentős része is a rektoré lehet.
A napilap ezt a Pannon Egyetem szervezeti és működési szabályzatára hivatkozva állította, amely szerint - mint kifejtette - az egyetem által kötött szerződésekből, pályázatokból és támogatásokból befolyt bevételből, az alkalmazottak közvetett díjazására elkülönített keretből tíz-tíz százalék közvetlenül a rektort, illetve a gazdasági igazgatót illeti meg.
Az egyetem erre reagálva azt közölte, hogy a cikk "nem a valóságnak megfelelően mutatja be az intézmény vezetőinek jövedelmi viszonyait". A hivatkozott szabályzat azon mondatait idézi, melyből "az olvasó téves következtetésre juthat a díjazás nagyságát illetően". A "bevétel jelentős részét lecsippentő rektor és pénzügyi vezető" a valóságban az elvonás alapját képező - évente csökkenő - bevétel 0,02 százalékában részesül - olvasható a nyilatkozatban, amelyet Rédey Ákos rektor jegyez.
Hozzátették: az egyetem szervezeti és működési szabályzata Külső szolgáltatások, termékértékesítések és pályázatok rendje című mellékletében rögzítik a költségvetési támogatáson kívüli egyéb bevételekkel összefüggő közvetett költségek fedezetének szabályozását, figyelembe véve az államháztartás működésének rendjéről szóló kormányrendelet előírásait.
Mint írták, az újságcikkel ellentétben a közvetett költségekre elkülönített összegnek nem képezi alapját a költségtérítéses képzés bevétele és az uniós támogatással megvalósuló programok bevételei. Az egyéb hazai pályázatok többségénél a pályázatot kiíró rendelkezik a közvetett költségek elszámolható mértékéről, mely általában 5 százalék, így az teljes mértékben rezsiköltségként kerül elszámolásra.
A nyilatkozatban az olvasható, hogy a fentieken kívüli kutatási és innovációs szerződéses munkákból és egyéb egyetemi célok megvalósításáért "saját bevételt eredményező jóváírásokból" 15 százalék közvetett költséget vonnak el: ebből 12 százalékot rezsiköltségre, pályázati saját forrásra és kari felhasználásra fordítanak, 1,5 százalék a rektori funkció ellátásához kapcsolódó költségeket, dologi kifizetéseket fedezi, s 1,5 százalék szolgál az alkalmazottak közvetett díjazására.
A szabályzat szerint a közvetett díjazásra fordítható 1,5 százalékos keret 10-10 százaléka a rektort és a gazdasági főigazgatót illeti meg - közölte az egyetem vezetése. Kitértek arra: tavaly és az idén egy-egy alkalommal került sor elszámolásra, amelynek alapján a Rédey Ákos rektor és Zsiborácsné Petró Mária gazdasági főigazgató részére kifizetett bruttó összeg nem érte el az egymillió forintot.
A nyilatkozat szerint a 2004. évi szabályzatot azért módosították, mert az elmúlt időszakban jelentősen csökkent azon bevételek köre, amelyből az elvonást érvényesíteni lehetett. "Ezért nem igaz a cikk azon megállapítása, hogy a módosításra került régi szabályzat szerint +arányaiban jóval kevesebb pénzt kaptak az egyetem vezetői, mint most+" - olvasható az egyetem kommünikéjében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?