kapubanner for mobile

A rendőrség is vizsgálja a zsebre dolgozó parkolóőröket

Belső és rendőrségi vizsgálat is indult hétfőn a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél egy volt parkolóőr kijelentései miatt, aki nyolc társával együtt azt állítja: parkolási díj helyett fix díjat szedtek mintegy ezer autóstól és ebből feletteseiknek is juttattak.

"A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. Duka József volt parkoló ellenőr állításainak ügyében, a mai napon a vizsgálatot megindította" - közölte a cég. Hozzátették: a belső, valamint a rendőrségi vizsgálat befejezéséig nem nyilatkoznak.

A BRFK sajtóosztályán közölték, valóban indult az ügyben rendőrségi vizsgálat, erről a nap folyamán közleményben számolnak be.

Konkrét lista nyomán indulhatnak el

A zsebrebírságolásról először a Blikk számolt be múlt pénteki számában. A lapnak Duka József, volt parkolóőr egy mintegy ezer autót tartalmazó listát adott át, amelyen a rendszámokat és a tulajdonosok telefonszámát is feltüntették. Állítása szerint a tulajdonosok ahelyett, hogy parkolójegyet váltottak volna, ötszáz forintot adtak a parkolóellenőröknek.

"Aki nem tejelt a főnököknek, vagy nem volt benne a buliban, azt hamar kirúgták. Ebbe mindenki benne van, a parkolóőröktől a csoportvezetőig" - nyilatkozta a lapnak Duka József. A Blikk akkor megkereste a cég vezetőjét, Rusznák Imrét, akinek minderről "állítása szerint fogalma sem volt".

Az igazgató tudott mindenről?

Egy internetes lap hangfelvétele szerint azonban Rusznák Imre ügyvezető igazgató is tudott a százmilliós vesztegetésekről, mégsem tett rendőrségi feljelentést. A felvétel szerint a kft. vezetője mintegy harminc alkalmazott előtt közölte, tudja, hogy sokan saját zsebre dolgoznak.

A cégvezető később egy interjúben arról is beszélt, hogy a zsebrebirságolásról nem volt tudomása, hanem arról, hogy volt egy lista. Hozzátette: szerinte nincs olyan, aki ne tudná, hogy ilyen jelenségek vannak, csak azt nem tudja senki, hogy ez milyen mértékű.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek