kapubanner for mobile

A SAS a világ legjobb munkahelye

A Great Place to Work intézet idén is összeállította a világ legjobb multinacionális munkahelyeinek rangsorát, amelynek élére az üzleti analitikai megoldások vezető szállítójának számító SAS került. A budapesti irodával is rendelkező vállalat az inspiráló munka, a nyitott kommunikáció, a juttatások, valamint a magánélet és a munka egyensúlyának megteremtésére tett erőfeszítései miatt bizonyult a legjobbnak.

"Ez az elismerés alátámasztja a kreativitást és innovációt ösztönöző törekvéseinket világszerte" - nyilatkozta Jim Goodnight, a SAS vezérigazgatója, hozzátéve: "mivel a munkavállalói visszajelzések fontos szerepet játszanak az értékelésben, az elért első helyezés azt is jelenti számunkra, hogy a SAS alkalmazottai ugyanolyan mértékben becsülik a vállalatot, mint ahogyan mi értékeljük őket. Mindez az ügyfeleinkhez való viszonyunkat is tükrözi."

A SAS ezt megelőzően is többször szerepelt már előkelő helyen a Great Place to Work intézet listáin: a tavalyi évben például a második helyet szerezte meg a világ legjobb multinacionális munkahelyeinek rangsorában, idén pedig a SAS belgiumi és svédországi irodája bizonyult a legjobb munkahelynek az adott országban. A SAS egyesült államokbeli vállalati központja és a norvég leányvállalat ugyancsak első helyezést ért el az országos rangsorban 2010-ben és 2011-ben. Továbbá idén például Ausztráliában, Brazíliában, Kanadában, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Indiában, Olaszországban, Mexikóban, Hollandiában, Lengyelországban, Portugáliában és Svájcban is a legjobb munkahelyek közé került a SAS.

A nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan a SAS helyi irodája is sokat tesz munkavállalói elkötelezettségéért és ezáltal a hazai ügyfeleiért is. Nem csupán munkahelyet teremt és folyamatos szakmai fejlődést biztosít szép munkakörnyezetben, de emellett gondot fordít a munkatársak egészségmegőrzésére, egészségfejlesztésére is. Hosszú távú elkötelezettségét ehhez illeszkedő juttatásokkal, továbbá családi programokkal támogatja - ezáltal a jó légkör kialakulását az iroda falain kívülre is eljuttatja.

Egy vállalat akkor kerülhet a világ legjobb multinacionális munkahelyeinek rangsorába, ha a megelőző évben legalább 5 országos Great Place to Work listán szerepelt, és globálisan több mint 5.000 munkavállalóval rendelkezik, akiknek minimum 40 százaléka a társaság székhelye szerinti országon kívül dolgozik. A világ legjobb multinacionális munkahelyeinek listáján szereplő vállalatok kiváló, a bizalom kultúráját támogató humánerőforrás-politikával és gyakorlattal rendelkeznek, és többek között a saját munkavállalóik értékelése alapján kerülnek a legjobbak közé.

A Great Place to Work 1997-ben publikálta az első, legjobb munkahelyeket rangsoroló listáit - az Egyesült Államokban a Fortune, Brazíliában az Exame magazinnal együttműködésben-, ma pedig már 45 országban ismeri el a vezető munkahelyeket az intézet. A Great Place to Work minden évben a több mint 2,5 millió munkavállaló részvételével zajló felmérés, valamint az összesen több mint 11 millió alkalmazottal rendelkező 5.671 vállalat munkahelyi kultúrával kapcsolatos adatait elemzi. Ennek köszönhetően a világ legjobb multinacionális munkahelyeinek rangsora a világ legnagyobb éves munkahely-kiválósági tanulmánya is egyben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek