A szakszervezet szerint sok dolgozó távozhat az Auchantól
A KASZ szerint sok dolgozó a távozás irányába tesz lépéseket a béremelés mértéke miatt.
Mint a 24.hu írja, az Auchan áruházaiban a fizikai munkakört betöltő szakképzetlen munkatársak bérét átlagosan közel 7 százalékkal, a szakképzettekét 8 százalékkal emeli idén. Ez jóval kevesebb, mint a tavalyi emelés, amikor 12,5 és 21,3 százalék közötti emelést kaptak az érintettek. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint az ajánlat meg sem közelítette a dolgozók által elfogadhatónak tartott szintet és a dolgozókért folyó versenyben is komoly hátrányt okoz a vállalatnak.
A szakszervezet szerint a béremelés bejelentése óta eltelt napokban tömegesen érkeztek hozzájuk visszajelzések a dolgozóktól. Sokan a munkahelyváltás irányába tesznek lépéseket. A szakszervezet szerint aggasztóbb azoknak a dolgozóknak a száma, akiknek a visszajelzését a „kicsi pénz, kicsi munka” mondattal lehet jellemezni. Ők azok, akik testben maradnak a cégnél, de szívüket és lelküket már nem teszik bele a munkába – tette hozzá a KASZ. A visszajelzések első hullámára a szakszervezet február első hetében számít, amikor a dolgozók megkapják az első emelt bérrel számfejtett fizetésüket.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek

