kapubanner for mobile

A személyzet nem tudhatott arról, hogy egy halott nő van a kórházban

A kórház személyzete nem tudott és nem is tudhatott arról, hogy egy halott nő van a kórház területén. A kórház a közleményben együttérzését fejezte ki a nő halála miatt, egyúttal elnézést kért azoktól, akiket az eset felkavart, de visszautasítja a "rosszhiszemű híreszteléseket" - írja közleményében a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet.

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet szerint személyzetük nem tudhatott arról, hogy a november végén, a kórház egyik mosdójában holtan talált nő az épületben van. Halálának oka szívelégtelenség, a kórház tájékoztatása szerint kizárható az orvosi mulasztás - írja az MTI.

Közleményében írja Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet: az elhunyt nőre november 27-én reggel, a legfelső emeleten, a látogatói mellékhelyiségben, egy belülről elreteszelt fülkében talált rá egy takarítónő, amikor a bezárt fülkét akarta kinyitni. A fülke teljesen zárt, "normál körülmények között" nem lehet belátni. A fülkét korábban nem akarták kinyitni, és senki sem jelzett azzal kapcsolatos problémát.

Hangsúlyozták: a kórház személyzete nem tudott és nem is tudhatott arról, hogy a nő a kórház területén van.

A rendőrségi szemle és a kórházi belső vizsgálat eredményeként megállapítható - közölték -, hogy az elhunyt hajléktalan, akinek több krónikus betegsége volt, és az intézményben többször kapott orvosi ellátást, azonban halálakor nem kezelték.

A kórház részéről az "orvosszakmai mulasztás kizárható" - emelték ki.

A halál oka szívelégtelenség. A hatósági igazságügyi orvosszakértői vélemény és a kórházi belső vizsgálat alapján megállapították, hogy a nő legkorábban november 25-én, a munkaidő után zárkózhatott be a mellékhelyiség fülkéjébe, és ezután hunyt el - olvasható a közleményben.

Azt írták: a vizsgálat alapján intézkedéseket tettek a hasonló esetek elkerülésért. Ezek között említették, hogy az októberi után ismét felújították a nyilvános, látogatói illemhelyeket, megszüntették a fülkék teljes zártságát úgy, hogy lerövidítették ajtajuk alsó részét, az ajtókat pedig szükség esetén kívülről is nyitható zárakkal szerelték fel.

Jelezték: a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi főosztályának november 29-én lefolytatott rendkívüli vizsgálata és helyszíni szemléje megállapította, hogy az intézet takarítási és higiéniai előírásai megfelelnek a szakmai előírásoknak és elvárásoknak.

A takarítást fenntartói támogatással részben intézeti hatáskörbe veszik vissza azért, hogy biztosítsák a magasabb színvonalat. Az intézmény őrzését és védelmét ellátó szolgálatot ismét utasították, hogy mindennap, a késő esti órákban járja be a mosdókat és a közösségi tereket. A kórház közösségi tereiben rövid időn belül fenntartói támogatással kamerarendszert szerelnek fel - írták közleményükben.

A Jahn Ferenc Kórház a közleményben együttérzését fejezte ki a nő halála miatt, egyúttal elnézést kért azoktól, akiket az eset felkavart. A kórház sajnálja a történteket, de visszautasítja a "rosszhiszemű híreszteléseket" - írták.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek