"A technológiák helyett az emberekre helyezzék át a hangsúlyt!" - különben az MI még nagyobb egyenlőtlenséget generál
A munkahelyek 40 százalékát érintheti világszerte a mesterséges intelligencia térnyerése, amely a gazdaságok átalakításával lehetőségeket teremthet, de a növekvő egyenlőtlenség kockázatát is magában rejti – közölte frissen kiadott jelentésében az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD).
A jelentés készítői hozzátették, hogy a mesterséges intelligencia termelékenységnövekedést kínál, de ez aggodalmakat vet fel az automatizálás és a munkahelyek megszűnése miatt.
A fejlett gazdaságok és az ott dolgozó munkaerő ezért kedvezőbb helyzetben van a feltörekvő és alacsony jövedelmű gazdaságokhoz képest abban, hogy jól használhassa ki a mesterséges intelligencia nyújtotta gazdasági előnyöket
– írta a jelentés alapján az MTI.
Rebeca Grynspan, az UNCTAD főtitkára ezért arra szólította fel a világ országait, hogy a technológiák helyett az emberekre helyezzék át a hangsúlyt, lehetővé téve ezzel a mesterséges intelligenciát szabályozó globális keretegyezmény kidolgozását a fenntartható fejlődés érdekében.
„A történelem ugyanis bebizonyította, hogy bár a technológiai fejlődés hajtja a gazdasági növekedést, ez önmagában nem tudja biztosítani a méltányos jövedelemelosztást és a vele együtt járó emberi fejlődést”
– figyelmeztetett a főtitkár.
A jelentésben ugyanakkor azt is megállapították, hogy a mesterséges intelligencia nagyobb lehetőséget kínálhat a munkaerő növelésére, mint az automatizálás, különösen a kisebb jövedelmű országokban.
Akár új iparágak is létrejöhetnek, ezért a munkaerő átképzésébe való befektetés elengedhetetlen ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia ne megszüntesse, hanem növelje a foglalkoztatási lehetőségeket.
Az UNCTAD úgy véli, hogy a mesterséges intelligenciával vezérelt automatizálás előnyei gyakran előnyben részesítik a tőkét a munkaerővel szemben, ami „növeli az egyenlőtlenséget és csökkenti a fejlődő gazdaságok alacsony költségű munkaerejének a versenyképességét”.
A jelentés arra is kitért, hogy a csúcstechnológiai piac 2023-ban felmért 2,5 milliárd dolláros értéke 2033-ra több mint hatszorosára nőhet, és elérheti akár a 16,4 milliárdot is. Miközben 4,8 milliárdos értékkel a mesterséges intelligencia veheti át a vezető szerepet benne, megelőzve ezzel az internetes hálózatba kapcsolható intelligens eszközök szektorát.
Figyelmeztettek azonban, hogy ez az eredmény is csak néhány ország gazdaságára koncentrálódhat, mivel főként amerikai és kínai cégek alkotják azt a 100 vállalatot, amelyek kutatás-fejlesztési költsége önmagában adja a világszerte elköltött fejlesztési kiadások 40 százalékát. A jelentésben az UNCTAD elégedetlenkedett amiatt, hogy a mesterséges intelligencia nemzetközi szabályozásának kidolgozásából főleg a déli országok hiányoznak, a technológiai felkészültség szempontjából pedig Brazília, Kína, India és a Fülöp-szigetek eredményeit nevezte a legjobbnak.
Úgy vélik,
a szabályozásba a fejlődő országokat is be kell vonni, hogy „a mesterséges intelligencia ne csak kevesek érdekeit, hanem az egész világ fejlődést szolgálja”.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatásból kiderül, hogy a minőségi munkát végző munkavállalók nemcsak elégedettebbek, hanem egészségesebbek, elkötelezettebbek és... Teljes cikk
A Google keresési adatai és a felmérések is azt jelzik, hogy egyre többen aggódnak a munkahelyi zaklatás miatt. Teljes cikk
A tanulmány szerint az informatika, a pénzügyi szolgáltatások és a könyvelés azok az iparágak, ahol a mesterséges intelligenciával kapcsolatos... Teljes cikk
- Felmérés: a dolgozók több mint fele nem kapott fizetésemelést az elmúlt évben 3 napja
- Sokan titokban használják az AI-t, ez az oka 4 napja
- Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés 7 napja
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 1 hete
- Mennyország vagy rémálom a munka jövője? A techguruk nem értenek egyet 1 hete
- Robbanás előtt a magyar oktatás: az AI miatt eltűnhetnek a tantárgyak és a tantermek 1 hete
- Ekkor kezdi meg a dolgozók felvételét a Vulcan Shield Global Békéscsabán 1 hete
- Bizalmatlanságot szül az AI a toborzásban 2 hete
- A budapesti álláskeresők száma és változása 2024 és 2025 között 2 hete
- A hardverfejlesztőké lehet a jövő az AI-ban? 2 hete
- Erre használják a magyar vállalatok az AI-t 2 hete
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja