kapubanner for mobile

A tipikus európai egyetemista 24 éves

A német vezetésű Eurostudent program 2011-es átfogó felmérésének eredménye szerint a tipikus európai egyetemista 24 éves, nő, havi 850 euróból tartja fenn magát, és szülei maguk is egyetemi diplomával rendelkeznek.

images

A tanulmányhoz 26 európai országban folytattak vizsgálatokat, de a hasonló célú francia intézmény, az OVE decemberben tíz ország adatait összesítette. Az összehasonlítás azért bonyolult, mert a különböző egyetemi modellek országonként eltérőek. A felmérésből kiderült: a francia egyetemisták átlagéletkora a legalacsonyabb - 21 év -, mert céljuk, hogy az érettségit követően a lehető leghamarabb megszerezzék a diplomát és megkezdjék szakmai karrierjüket.

Az ellenpéldát a dán diákok adják, akiknek átlagéletkora 26 év. Őket az angolok követik 26 évvel, majd a svédek következnek 25 évvel. A dánok a középiskola után nem kezdik meg rögtön az egyetemi tanulmányaikat, 40 százalékuk csak két évvel később kapcsolódik be a felsőfokú oktatásba. Addig - egy-két éven át - utazgatnak vagy belevágnak valamilyen üzleti-szakmai vállalkozásba, esetleg személyes vagy civil szervezeti projektbe. Ebből azonban nem következik az, hogy ezek a késlekedő fiatalok könnyebben választják meg jövendő pályájukat - tűnik ki a felmérésből.

Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Lengyelországban vagy Romániában a diákok forrásainak a fele a családból érkezik. Francia sajátosság, hogy a kollektív hozzájárulások, például a települések részéről ugyanakkora - 25 százalékos - részt képviselnek, mint a családi támogatás. Svédországban és Dániában a köztámogatás az egyetemista munkából szerzett bevételének 60 százalékával egyenlő.

MTI/edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek