"A többletmunkahelyek 60 százaléka szakmunkásokra jut"
Magyarországon a kormány által kitűzött cél, vagyis az egymillió munkahely megvalósítását a szakmunkásképzés újraszervezésével kellene kezdeni, mivel így több százezer embert lehetne stabil, tartós munkahelyhez juttatni - mondta Kőrösi István, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének főmunkatársa.
Kőrösi István csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek az "EU 2020 - foglalkoztatás, versenyképesség" című beszélgetés után.
Példaként említette a hasonló népességű Csehországot, ahol egymillióval több foglalkoztatott van mint Magyarországon. Kőrösi István kifejtette: a többletmunkahelyek mintegy 20 százaléka diplomásokra, körülbelül 60 százaléka pedig szakmunkásokra jut. A közgazdász szerint Magyarországon a munkaerő-kínálat színvonalát és szerkezetét is javítani kellene, ezzel párhuzamosan pedig a cégeket is ösztönözni kell új, stabil, jövedelmező állások létrehozására, "így mindkét oldal megtalálná a számítását".
Hozzáfűzte: a cseh példa is mutatja, hogy nem megvalósíthatatlan cél az egymillió új munkahely létrehozása 10 év alatt. Elmondta ugyanakkor: az ipar szerkezete is meghatározó, mivel Csehországban túlsúlyban vannak a szakképzettséget igénylő munkahelyek, például a bőr- és cipőipar, valamint az üveg- és kerámiaipar.
Artner Annamária, az MTA-VKI főmunkatársa az EU 2020 foglalkoztatáspolitikai célkitűzéséről - vagyis hogy 2020-ig a 20-64 éves korosztály foglalkoztatottságát 75 százalékra kívánják emelni a jelenlegi 69 százalékról - elmondta: egy új technológián - ez lehet a nano-, bio- vagy épp a zöld technológia - alapuló gazdaságot kell létrehozni, mert ez nyithat meg új termelési területeket, és ez teszi lehetővé a foglalkoztatottság növelését.
Hozzáfűzte: az új termelési irányokat a kormányok, és az Európa 2020 stratégia innovációs súlypontjának megfelelően az EU is anyagilag, szervezetileg támogatja.
Ezzel párhuzamosan a piaci viszonyokon kívüli, vagy azok peremén elhelyezkedő foglalkoztatási formákra lenne szükség, ezeket az európai gyakorlat "szociális gazdaság" vagy "második munkaerőpiac" néven ismeri. Hozzátette, hogy ez olyan szolgáltatási-termelési területek létrehozását jelenti, amelyek állami segítség hiányában nem léteznének.
Gyakorlatilag olyan tevékenységekről van szó, ahol nem kényszer a profitmaximalizálás, hanem ehelyett - állami támogatással - úgynevezett munkaidőalappal való gazdálkodás jön létre - mondta Artner Annamária. Ezzel gyakorlatilag egyfajta közösségi foglalkoztatás jöhetne létre, amely a helyi szükségletek kielégítésére irányul.
A szakértő hangsúlyozta: a "szociális" foglalkoztatás egybevág az EU deklarált prioritásaival, így uniós források is bevonhatók ennek megteremtésére. A "második munkaerőpiac" létrehozásához azonban állami támogatás szükséges - mondta Artner Annamária.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?