A válság hatására átértékelődnek igényeink
Egy közvélemény-kutatás eredményei szerint a gazdasági válság hatására az amerikai állampolgárok igényei átértékelődnek és tízből nyolcan megpróbálnak valamilyen formában spórolni. A megkérdezettek harmada kevesebb költ alkoholra és cigarettára, negyedük pedig olcsóbb kábeltévé és mobiltelefon előfizetésre váltott.
Az amerikaiak közel fele tartja nélkülözhetetlennek a televíziót
A Pew Research közvélemény-kutató intézet társadalmi és demográfiai trendkutató központjának megállapításai szerint erős mozgás tapasztalható az amerikai állampolgárok szükséges és luxus árucikkekre vonatkozó értékítéletében. Különböző mértékben, de csökkent azoknak az aránya, akik a ruhaszárító-gépet, a légkondicionálót, a televíziót és a házimozi rendszert, a kábeltévét vagy épp a mikrohullámú sütőt nélkülözhetetlen háztartási eszköznek vélik. Így ma már nem állíthatjuk, hogy az emberek többsége úgy érzi, szüksége van ezekre.
A korábbi, 2006-os kutatáshoz viszonyítva 12 százalékkal csökkent, és 52 százalékra esett vissza azoknak az aránya, akik a televíziót szükséges háztartási eszköznek látják. Az elmúlt 35 évben ez az egyik legalacsonyabb arány, amit a tévével kapcsolatban tapasztaltak.
Három év alatt, 17 százalékos csökkenés eredményeképpen 66 százalékra esett vissza azoknak az aránya, akik szerint a háztartásokban szükség van ruhaszárító-gépre. 16 százalékkal csökkent a légkondicionálót favorizálok aránya, ma már csak a megkérdezettek mintegy fele tartja szükségesnek. Mintegy 10 százalékos csökkenés eredményeképpen a megkérdezettek körülbelül ötöde érzi fontosnak, hogy háztartása mosogatógéppel és kábeltévével legyen ellátva. A korábbi lekérdezések eredményeihez viszonyítva a legnagyobb mértékben a mikrohullámú sütőre vonatkozó percepció változott. 2006-ban a megkérdezettek 68 százaléka tartotta szükséges eszköznek, de az azóta eltelt években 21 százalékkal visszaesett a népszerűsége. Ma már az amerikaiak kevesebb, mint fele, mintegy 47 százaléka tartja nélkülözhetetlennek eszköznek a mikrót.
A takarékossági megfontolások mellett egy másik jelenség is tapasztalható, ami megosztja az állampolgárok háztartási eszközökkel kapcsolatos attitűdjét. Ahogy az újabb technikai eszközök megjelennek, és általánossá válnak, úgy ezek is egyre több amerikai állampolgár életében "kérnek" helyet maguknak. Legjellemzőbb példa erre a mobiltelefon. Bár a megkérdezettek csak közel fele érzi nélkülözhetetlen, de ezek aránya nem változott az elmúlt években. Az asztali számítógépet a megkérdezettek fele, a szélessávú internetet harmada tartja szükségesnek. A visszaesés mindkét eszköz esetében alig 1-2 százalék.
Tízből nyolc amerikai valamilyen formában megpróbál spórolni
A gazdasági válság hatására jelentkező anyagi bizonytalanságra hivatkozva nem csak a háztartási eszközök fontosságára vonatkozó attitűd változott meg, hanem átértékelődött az is, hogy mely kiadásokat minősítik szükségesnek, és melyeken próbálnak meg spórolni a megkérdezettek.
Az 1000 fő megkérdezésével készült reprezentatív kutatás eredményei szerint tízből nyolc amerikai fogja vissza valamilyen formában a kiadásait. A válaszadók közel hatvan százaléka döntött úgy, hogy márkaboltok helyett inkább diszkont áruházakban vásárol, illetve a drágább, de márkás termékek helyett inkább az olcsóbb árut választja. A megkérdezettek harmada kevesebb költ alkoholra és cigarettára, negyedük pedig olcsóbb kábeltévé és mobiltelefon előfizetésre váltott. A megkérdezettek ötöde megpróbálja maga elvégezni azokat a házkörüli munkákat, amelyekhez korábban szakértőt hívott, továbbá ötödük a first lady, Michelle Obama példáját követve, veteményeskertet alakított ki kertjében.
ELTE TáTK hírlevél

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?