kapubanner for mobile

A Volánbusz szerint nem okozott káoszt a sztrájk vasárnap - mi várható hétfőn?

Nem okozott sem káoszt, sem jelentősebb fennakadást a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetés első napja - közölte a Volánbusz Zrt. vasárnap az MTI-vel.

A közlekedési társaság azt írta, hogy a munkabeszüntetés első napján tapasztaltak szerint a munkavállalók óriási többsége nem támogatja a bérkövetelések érvényesítésének legradikálisabb módját, és az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően első lépésben mindenekelőtt a tárgyalóasztal mellett törekedne megállapodásra.

A Volánbusz vasárnap 16 órakor összesített adatai szerint a munkabeszüntetésben résztvevő autóbusz-vezetők száma nem érte el a hétszázat, aránya pedig a teljes állományukhoz képest 6 százalék, az advent második vasárnapján dolgozók létszámához képest 22 százalék volt. Ennek alapján az előzetesen nyilvánosságra hozott, esetlegesen nem közlekedő járatok mintegy 75 százaléka mégis menetrend szerint járt - közölték.

A SZAKSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében eredményesnek ítélte a sztrájkot, és leszögezte: nem is volt céljuk káosz okozása. Ugyanakkor véleményük szerint a Volánbusz Zrt. "inkorrekt, statisztikai szempontból megtévesztő módon" közli a sztrájkban részt vevők arányát, mivel nem tárgyilagos az összlétszámhoz, de még a vasárnap munkát teljesítő munkavállalókhoz képest sem százalékos arányokat közölni. A munkabeszüntetésben ugyanis a sztrájk során nyújtandó még elégséges szolgáltatás szabályai alapján a munkavállalók töredéke tudott részt venni (rögzítették, hogy a járatok 80 százaléka biztosan közlekedni fog).

Kiemelték: egyes megyékben a sztrájkmenetrendben érintett járatok túlnyomó többsége nem indult el, a szakszervezethez érkező jelzések alapján pedig a munkavállalók többsége egyetértését fejezte ki a sztrájkkövetelésekkel.

Hétfőn a sztrájk erőteljesebben jelenhet meg, de a szakszervezet garantálja, hogy a járatok 55 százaléka biztosan közlekedik majd - fűzték hozzá.

A SZAKSZ december 10-ére és 11-ére hirdetett munkabeszüntetést a Volánbusznál arra hivatkozva, hogy 2024-re még nem született bérfejlesztési ajánlat.

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár... Teljes cikk

Miért fóliázza le a dolgozók telefonját a CATL Debrecenben?

A debreceni CATL hétfőtől lefóliázta volna a dolgozók mobiltelefonjait, ám a beléptetésnél ellenállásba ütközött az intézkedés. A cég szerint... Teljes cikk

150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán

Százötven új munkahelyet hoz létre a hazai tulajdonú Metal Kingdom Kft. friss, 7,5 milliárd forint értékű beruházása Napkoron - közölte... Teljes cikk