kapubanner for mobile

A Volkswagennek is szállít alkatrészeket a HAJDU Autotechnika Ipari Zrt.

Bővítette beszállítói körét, s immár a Volkswagennek is szállít alkatrészeket a téglási HAJDU Autotechnika Ipari Zrt. – közölte az autóipari alkatrészeket gyártó vállalkozás vezérigazgató-helyettese pénteken.

Harsányi József elmondta: a cégük által gyártott termékeket eddig is több prémium márkába – BMW, Audi, Mercedes, Volvo, Ferrari, Rolls-Royce – építették be. Most egy hosszú és időigényes folyamat eredményeként a Volkswagen A.G.-val (VW A.G.) is sikerült üzleti megállapodást kötni, s a további kapcsolatbővítést megalapozni – fűzte hozzá.

A VW A.G. a napokban auditálta a HAJDU Autotechnika Zrt. tevékenységét. Ennek eredményeként a vállalkozás "Green" kategória minősítést ért el, aminek a birtokában széria alkatrészek beszállítására jogosult – ismertette a részleteket a vezérigazgató-helyettes, megjegyezve: a szerződés alapján a cégük szerszámokat is tervez és készít a VW A.G. számára, amelyekkel az új, B8 típusú VW Passat személygépkocsik kipufogó rendszeréhez fog alkatrészeket gyártani.

A projekt eredményeként a vállalkozás árbevétele jelentős, évi több tízmilliós nagyságrenddel fog nőni – tette hozzá Harsányi József kiemelve, hogy az idén árbevételük várhatóan meghaladja az ötmilliárd forintot.

A HAJDU Cégcsoport tagjaként 2005-ben alakult vállalkozás jelenleg 180 dolgozót foglalkoztat, ötödük felsőfokú végzettségű. Fontosnak tartják dolgozóik szakmai ismereteinek folyamatos bővítését: az idén a TÁMOP keretében 10 millió forint európai uniós támogatást nyertek, amiből autóipari minőségtechnikai oktatásokat és szervezeti kultúrafejlesztő tréningeket szerveznek dolgozóiknak – jelezte Harsányi József.

Elmondta azt is, hogy az első fél évben az üzletág – a tavaly őszi profilbővítéssel, a haszongépjármű iparági érdekeltség és a szerszámüzemi fejlesztés eredményeként – 51 százalékkal növelte exportját, az árbevételük pedig 20 százalékkal, adózás előtti eredményük 18 százalékkal magasabb, mint 2013 hasonló időszakában.

A cég dinamikus fejlődését segítette a vállalkozás vezetőinek stratégiai tervezése, a vállalat rugalmassága, amivel a recesszió alatt is új piacokat hódított meg. A válság hatására ugyanis az értékesítés a gépjárműipar alsó szegmensében esett vissza, a felső- és luxus kategóriás gépkocsik eladását tekintve kis mértékben nőtt. A HAJDU Autotechnika Zrt. pedig elsősorban a felső- és prémium kategóriás márkákban érdekelt – mondta el az MTI-nek Harsányi József vezérigazgató-helyettes.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk