"A XXI. században nem az állam dönti el, kiből mi lesz"
Hétfőn este hallgatói fórumot rendeznek az ELTE-n a kormány új felsőoktatási szakstruktúrája elleni tiltakozásul, amely több szakot is megszüntetne - írja a Hvg.hu.
A Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság pénteken tette közzé a felsőoktatás új képzési struktúrájának tervezetét, amely a nemzetközi és társadalmi tanulmányi alapszakok eltörlésére is javaslatot tett. A tervezet az ELTE, a Corvinus és a Pázmány Péter Egyetem karait egyaránt sújtja, komoly finanszírozási problémákat okozva.
Hétfőn este hallgatói fórumot rendeznek az ELTE-n a kormány új felsőoktatási szakstruktúrája elleni tiltakozásul.
Tiltakoznak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói is. A javaslat nem csak a nemzetközi és a társadalmi tanulmányok szakokat szüntetné meg, hanem a BME Gépészkarának ipari termék- és formatervező mérnöki alapszakát is, mert az Emmi indoklása szerint az nem specifikus mérnöki szakmára készít fel.
A hallgatókból és oktatókból álló szervezőcsoport vasárnap éjszaka sajtóközleményt adott ki, melyben elfogadhatatlannak tartották, hogy a kormány az egyetemek véleményével szemben, hatástanulmányok és szakmai indoklás nélkül dönthet szakok megszüntetéséről.
"A XXI. században nem az állam dönti el, kiből mi lesz! Nem az állam dönti el, milyen szakma létezhet és milyen nem. Az állam egyetlen képzést sem tilthat be, illetve monopolizálhat a kormány egyeteme számára." - írják közleményükben.
A hallgatói érdekképviseletek és a tiltakozásban részt vevő oktatók egyenlőre a hétfői fórumon akár újabb tiltakozó akciókról is dönthetnek.
A tiltakozók követelik, hogy az EMMI vonja vissza a szakok megszüntetésére vonatkozó előterjesztését és a felsőoktatási törvény módosításának tervezetét.
Hvg.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?