A zuglói minimáljövedelem korántsem alapjövedelem
A zuglói hivatal 26 ezer forintig kipótolja azoknak a jövedelmét, akiknek ennél kevesebb bevételük van. A közgazdász szerint a feltételek miatt nem lehet azt alapjövedelemnek nevezni - olvasható a Világgazdaságban.
A jövőben minimáljövedelmet kaphatnak a rászoruló zuglói családok, miután a XIV. kerületi önkormányzat képviselő-testülete csütörtöki ülésén egyhangúlag támogatta Karácsony Gergely (PM) polgármester javaslatát.
Az önkormányzat közleményében azt írta: az új szociális rendelet legfontosabb célja, hogy megakadályozza a családok elszegényedését a kerületben. Ennek nyomán a hivatal 26 ezer forintig kipótolja azoknak a jövedelmét, akiknek ennél kevesebb bevételük van. A rendelet másik legfontosabb pontja a lakásfenntartási támogatás, amely az adósságok felhalmozódásával, a közüzemi szolgáltatások kikapcsolásával és a lakhatás elvesztésével szemben nyújt védelmet.
A szociális rendszerre Zugló az idén félmilliárd forintot fordít saját bevételeiből. Minimáljövedelemben várhatóan mintegy háromszáz, lakhatási támogatásban pedig háromezer család részesülhet - olvasható az önkormányzat közleményében.
A Világgazdaságnak korábban úgy nyilatkoztak: a zuglói modell megvalósításához a következő 10 hónapban 40 millió forintra lenne szükség. A juttatás feltétele, hogy a támogatott családok nem dolgozó, de aktív korú és munkaképes tagjai működjenek együtt a családsegítő központtal. A jogosultságot évente vizsgálnák felül, és ha az a háztartás bármely tagjának munkába állása miatt megszűnik, az összeg felét fél évig továbbfolyósítaná az önkormányzat. Ennek az a feltétele, hogy a nem dolgozó aktív korú háztartástagok továbbra is együttműködnek a családsegítővel.
- A zuglói minimumjövedelem korántsem alapjövedelem, hanem - ebben a formájában - egy célzott extra szociális támogatás. Az alapjövedelem lényege éppen az, hogy feltétel nélküli - hívta fel a figyelmet Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) docense.
MTI/Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?