kapubanner for mobile

Adatokat gyűjtene a HEFOP-résztvevőkről az NFÜ

A Nemzeti Fejlesztési Terv Humán Erőforrás Fejlesztési Operatív Programja (HEFOP) kedvezményezettjei körében elvégzendő kutatás elvégzésére írt ki gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) humán erőforrás programok irányító hatósága - értesült a Napi Gazdaság.

A nyertes közvélemény-kutatónak a HEFOP-célcsoportot - mintegy 10 ezer embert - kell kikérdeznie, ebből kifolyólag négy önálló adatbázisfájl és technikai jelentés elkészítése lesz a feladata. Ezt megelőzően természetesen az adatgyűjtés általános módszertani, illetve szakterületi előkészítésére vonatkozó összefoglaló dokumentumokat is létre kell hoznia, ráadásul mindezt 63 nap alatt.

A pályázatra azon vállalatok jelentkezhetnek, amelyek az elmúlt három év (2005-2007) valamelyikében társadalomtudományi kutatás vagy felmérés lebonyolítása révén nettó 60 millió forint értékű árbevételt, illetve legalább 100 millió forint éves forgalmat értek el. Rendelkezniük kell továbbá a foglalkoztatáspolitika, a szociálpolitika vagy az oktatáspolitika terén végzett kutatással, publikációval vagy tanulmányra vonatkozó referenciával.

A vállalkozás kiválasztását az NFÜ gyorsított meghívásos eljárásban rendezi le, mivel a közbeszerzés EU-támogatásból valósul meg, a támogatás felhasználhatósága érdekében pedig legkésőbb november 4-ig szerződést kell kötnie a nyertes ajánlattevővel. A pályázatra jelentkezni szeptember 25-ig lehet, ezt követően az NFÜ az öt legtöbb pontot elért jelentkezőt kéri majd fel ajánlattételre (a legfeljebb három legmagasabb értékű referenciáik összértéke alapján rangsorolják a jelentkezőket).

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek