kapubanner for mobile

Adó 1 százalék: a legtöbben gyermekek gyógyítására és állatmenhelyek támogatására szánják

Az adójuk 1+1 százalékát felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek, legtöbben gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják az adóforintokat - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A befizetett adó 1+1 százalékáról május 20-ig lehet rendelkezni akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként a "20EGYSZA" lapon. A legegyszerűbben rendelkezni KAÜ azonosítóval, a NAV webes kitöltő programján keresztül lehet.

Az egyik 1 százalék felajánlható egy civil szervezetnek, további 1 százalék pedig valamely vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak.

A NAV a honlapján közzétette azon civil szervezetek adószámát, valamint a vallási közösségek és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre felajánlás tehető.

A vallási közösségek technikai számára szóló korábbi nyilatkozatot a NAV automatikusan figyelembe veszi mindaddig, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát vissza nem vonja.

A civil kedvezményezett és a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

Az adózók a nyilatkozaton jelezhetik azt is, hogy a nevüket és elérhetőségüket a megjelölt civil kedvezményezettel közölheti-e a NAV vagy sem.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek