Aláírásgyűjtésbe kezdtek az orvosok
A bérfelzárkóztatásért, és a kötelező munkaórán felüli foglalkoztatás ellen kezdenek aláírásgyűjtésbe az orvosok.
Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) aláírásgyűjtésbe kezd; azt szeretnék tudni, a tagság támogatna-e egy olyan érdekérvényesítő akciót, amelynek az a lényege, hogy a kötelező munkaórán felül nem vállalnának önkéntes munkát az orvosok - derült ki a két szervezet szombaton Budapesten megtartott nagygyűlésén.
Éger István, a MOK elnöke szerint törvényi szinten kellene garantálni a bérfelzárkóztatást, és életpályamodellt kell biztosítani a gyógyítóknak.
A mintegy ötszáz résztvevővel lezajlott nagygyűlésen - amelyen végig jelen volt Székely Tamás egészségügyi miniszter - Éger István azt mondta, az ágazatban évek óta zajló folyamatok veszélyeztetik az orvosok egzisztenciáját, a kialakulóban lévő költségvetés pedig reálértékben bércsökkenést eredményez.
Székely Tamás szakminiszter beszédét - amelyet "Le kell mondani a miniszteri székről" bekiabálás egy pillanatra megszakított - azzal kezdte, hogy az eredeti költségvetésben az ideihez képest 8,5 százalékkal több szerepelt a gyógyító ellátásokra és az a változat tartalmazta a bérfelzárkóztatást is. Azonban - mint mondta - a pénzügyi válság miatt megváltozott a büdzsé, de így is nominálértékben tíz-tizenötmilliárd forinttal több van a gyógyító-megelőző kasszában, mint idén.
A nagygyűlés után tartott sajtótájékoztatón Éger István azt mondta, a kamara számára elfogadhatatlanok a jelenleg ismert költségvetésnek az ágazatra vonatkozó adatai, Székely Tamás pedig tartotta magát az elmúlt napokban elmondottakhoz, mégpedig, addig, amíg a költségvetés záró szavazása nem történt meg, nem hajlandó számokról beszélni.
A tárcavezető hozzátette: "mindenki azt csinálja, ami a dolga. Éger úr megpróbál az egészségügyi ágazatnak több pénzt szerezni, és én is ezt csinálom". A MOK-elnök úgy vélte, nehéz gazdasági helyzetben is prioritást kell élveznie a az egészségügynek, és hozzátette: nem szabad azt hinni, hogy az orvos egy "jámbor fajta és ölbe tett kézzel fogja viselni a következményeket".

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?