kapubanner for mobile

Alapszintű biztonság, ami elengedhetetlen minden vállalkozás számára

Minden épület esetében a legnagyobb biztonsági kockázatot a tűzeset, a betörés, illetve a rablás jelenti. Ezért olyan biztonságtechnikai rendszert érdemes kiépíteni, ami mindhárom alapvető veszély ellen védelmet nyújt. Hiszen bármely esetben komoly vagyoni károkat szenvedhetünk, de ami még fontosabb, az emberek biztonsága is veszélybe kerülhet. A megfelelő tűzvédelmi rendszerek kiépítését törvény szabályozza, tehát ezek minden épületben biztosan megtalálhatóak, azonban a nagyobb biztonság érdekében, erősen ajánlott egy beléptető rendszer és egy kamerás megfigyelési rendszer kialakítása. Cikkünkben elmondjuk, miért számít ma már szinte nélkülözhetetlennek, minden cég számára.

smart home biztonság-

Beléptetőrendszer, ami több mint egy kártyaolvasó

A megfelelő biztonsági rendszer kiépítésének egyik alap eleme egy megbízható beléptetőrendszer. Segítségével könnyedén ellenőrizhető az adott épület esetén a belépés és kilépés, illetve nyomon követhető az épületen belül a belépési pontokon történő áthaladás. Hiszen a beléptető rendszer nem csak a beengedést szolgálja, hanem egy épületkomplexum esetén bizonyos áthaladási pontok is kialakíthatóak. Ezzel az is biztosítható, hogy az épületen belül bizonyos területekre csak az arra jogosultak léphetnek be. Természetesen a belépési, áthaladási és kilépési időpontok rögzítésre kerülnek. Ha szükség van rá, így könnyedén visszakereshető, hogy melyik munkatárs vagy melyik látogató pontosan mikor járt az épület bizonyos helyiségében. 

A beléptetőrendszer ráadásul integrálható munkaidő nyilvántartó rendszerrel, így a munkavállalók esetében még ezt a funkciót is ki tudjuk használni. 

Kamerarendszer a legnagyobb biztonságért 

Kamerarendszer segítségével akár az épület legeldugottabb részét is szemmel tudjuk tartani, és biztonsági incidens esetén azonnal tudunk reagálni. Emellett, hogy pontos rálátásunk van az ott történő folyamatokra, a rögzítés funkciónak köszönhetően lopás vagy betörés esetén a felvételek konkrét bizonyítékul szolgálhatnak. Ugyanis akármilyen incidenst követően, a felvételek könnyedén visszanézhetőek. Amennyiben arra lenne igény, akár távolról is hozzáférhetünk a kamerák képeihez, így akár több telephely is megfigyelhető egy videorendszer keretén belül. 

Milyen a megfelelő biztonsági rendszer?

Sok esetben az elsődleges szempont a rendszer kiépítésének költségvonzata, és természetesen a különböző vállalkozások esetében különböző keret áll rendelkezésre. Egyértelmű, hogy a biztonsági és vészjelző rendszerek segítségével a károk mértéke csökkenthető, hiszen megelőzhető egy esetleges behatolás, vagy akár tűzeset.  Minden vállalkozás számára a tevékenységének megfelelő biztonságtechnikai rendszert kell kiválasztania, a saját biztonsági kockázataitól függően. 

A SMARTme integrált épületfelügyeleti rendszer megoldást is kínál ügyfelei számára, ami azt jelenti, hogy egy rendszer segítségével válik kezelhetővé a biztonsági rendszerek irányítása, ellenőrzése, a biztonsági folyamatok automatizálása és mindezek nyomonkövetése egy felhasználóbarát grafikus felületen valósul meg. A cég szakemberei minden esetben az adott vállalat igényeire szabják a biztonsági rendszer minden funkcióját, emellett 0-24 órás telefonos ügyfélszolgálatot biztosítnak. 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk

NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk