Aldi: magas képzettséget igénylő munkahelyek jönnek létre
Informatikai szolgáltató központot hozott létre az Aldi Debrecenben, amely a német vállalat globális tevékenysége szempontjából is meghatározó lesz - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Debrecenben. A debreceni beruházás 50 munkahelyet teremt, a cég nyelveket beszélő pályakezdők és informatikai szakemberek jelentkezését várja a térségből.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Aldi International IT Services Kft. új irodájának átadásán kiemelte, hogy az informatikai szolgáltatásokkal foglalkozó központ létrehozásával ötven, magas képzettséget igénylő munkahely jön létre. Az 1,2 milliárd forintos beruházást az állam 120 millió forinttal támogatta. Leszögezte: az iroda a hazánkban már mintegy 160 üzlettel és komoly logisztikai központtal rendelkező, a teljes hálózata működését zöld árammal fedező német vállalat globális tevékenysége szempontjából is meghatározó lesz. Az Aldi teljes globális hálózatát, azaz több mint 200 ezer munkavállaló, több mint 7 ezer bolt és 80 logisztikai központ működéséhez szükséges IT munkákat fogják innen, Debrecenből kiszolgálni.
Beszédében aláhúzta, hogy a világ az utóbbi években válságról válságra bukdácsolt, gyárbezárásokról, munkanélküliségről, vállalati csődökről szóltak a hírek, és az élelmiszer-kiskereskedelemben dolgozók is pontosan látják az egekbe szökő infláció és energiaárak hatásait. "Ezen körülmények között kifejezetten büszkék lehetünk arra, hogy miközben négy év leforgása alatt kétszer is újjászületett a világgazdasági rendszer, mi, magyarok a legfontosabb gazdasági mutatókban rendre a nemzetgazdasági, történeti rekordjainkat meg tudtuk dönteni" - jelentette ki. "De hogyan is lehetséges mindez egy alapvetően negatív, visszaeső gazdasági környezetben. Úgy, hogy az érkező beruházások egyre növekedő ütemével tudtuk ellensúlyozni a negatív globális környezetet" - vélekedett.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy a beruházások jelentik a növekedés alapját, ráadásul segítik a gazdaság dimenzióváltását is. "Amikor a dimenzióváltásról beszélünk, akkor alapvetően arról beszélünk, hogy a magyar gazdaságot hogyan tesszük termelésorientált gazdaságból innovációra, tudásalapra vagy kutatás-fejlesztésre épülő gazdasággá" - fogalmazott. Majd közölte, hogy ezen a téren hazánk "nem áll rosszul", amit tanúsít a tizedik helyezés is a high-tech gazdasági tevékenységek exportjának világranglistáján, miközben az ország a lakosságszámát tekintve csak a 95. "Ez azt mutatja, hogy a magyar emberek kreativitása, innovációs képessége jóval kedvezőbb pozícióba hoz minket annál, mint ahova automatikusan egy tízmilliós országot rangsorolni lehetne" - mondta.
Érintette azt is, hogy ma nagyjából 180 ezren dolgoznak Magyarországon az informatikai szolgáltatások szektorában. Az ágazat teljesítménye tavaly 4 ezer milliárd forintot ért el, ami egy év alatt 19 százalékos növekedést jelent, körülbelül ezer milliárd forintos exportértékkel. A miniszter ezután jó hírnek nevezte az utánpótlás kapcsán, hogy Magyarországon tavaly, illetve idén az információs és kommunikációs szakokra jelentkező diákok száma 34 százalékkal nőtt, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó mérnökök száma kétszeresére emelkedett, és tavaly 73 százalékkal több kis és közepes vállalkozás tájékoztatott termékinnovációról, mint korábban.
Illetve végül arra is kitért, hogy továbbra is a német cégek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget hazánkban. A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly rekordot döntött 67 milliárd euróval, és erre idén is jó esély van, miután eddig tíz százalékos bővülést regisztráltak a volumenben.
Az Aldi hétfői közleménye szerint a debreceni beruházás 50 munkahelyet teremt, a cég nyelveket beszélő pályakezdők és informatikai szakemberek jelentkezését várja a térségből. Az új állások többségéhez biztosítják a távmunka lehetőségét.
Hozzátették, hogy a 2018-ban létrejött Aldi International IT Services Kft. az Aldi Süd vállalatcsoport számára nyújt IT-támogatást, 4000-nél is több európai Aldi-üzlet, valamint 55 logisztikai központ és irodaház IT-rendszerének gondozását végzi, üzleti és adminisztrációs szolgáltatásokat biztosít, szoftvereket fejleszt, összesen majdnem 500 szolgáltatást nyújt, a foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 700-at. Nyilvános beszámolója szerint az Aldi biatorbágyi központú cége 2021-ben majdnem 3,4 milliárd forint, 2022-ben több mint 6,1 milliárd forint nettó árbevétellel zárt, túlnyomórészt külföldi megbízásokból. Éves nyereségük közben csaknem 199 millió forintról 433 millió forintra nőtt.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?