kapubanner for mobile

Állami cégeknél is alkalmazzák a bérplafont

A 2 millió forintos bérplafonról szóló törvény a részben vagy egészben állami tulajdonú vállalatokra nem vonatkozik, ennek ellenére alkalmazzák - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által adott tájékoztatásból.

A magyar állam érdekeit képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., illetve a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. új vezetése "már számos esetben önállóan érvényesítette befolyását a jó erkölcsbe ütköző keresetek megakadályozására, és alkalmazni kezdte - az egyébként csak a közszférára érvényes - 2 milliós bérplafont" - közölte a tárca az MTI megkeresésére.

Az MFB honlapján közzétett információk szerint a bank vezérigazgatója 2 millió, a vezérigazgató-helyettesek 1,9 millió forintot keresnek, ezen felül az alapbér 80 százalékának megfelelő prémiumot kaphatnak, és a helyetteseknek jutalom is adható.

Az MNV-nél a vezérigazgató és az általános vezérigazgató-helyettes 2 millió forintot keres, s maximum 10 havi prémiumot kaphatnak előre meghatározott, konkrét feladatok teljesítése esetén az MNV honlapján közölt adatok szerint.

A Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. vezérigazgatójának személyi alapbére ugyancsak 2 millió forint, és legfeljebb a személyi alapbér 80 százalékának megfelelő prémiumban részesülhet a feladatok maradéktalan teljesítése esetén. A három vezérigazgató-helyettes 1,692 millió, 1,7 millió, illetve 1,9 millió forintot keres; prémiumukat a személyi alapbér 60 százalékában állapították meg.

A Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójának alapbére is 2 millió forint, teljesítménybére az alapbér legfeljebb 80 százaléka lehet.

A Magyar Postánál is arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a cégnél nincs olyan vezető, aki 2 millió forintnál többet keresne, bár a vezetőváltásokat megelőzően voltak ilyenek.

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgató is 2 millió forintot keres, a két vezérigazgató-helyettes ugyanakkor 2,3 millió, illetve 2,5 millió forintot, s a társasági mutatók teljesülése esetén az egyéni prémiumfeladat kiírás szerint mindhárman maximum 80 százalékos prémiumban részesülhetnek.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk

NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk