Államtitkárok jönnek-mennek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatL. Simon Lászlónak mégis mennie kell és két új államtitkárt neveznek ki.
Távozik posztjáról L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, utóda Halász János lesz - jelentette be pénteken Lovasberényben Balog Zoltán miniszter.
A korábbi találgatásokra L. Simon azt mondta: nem tud róla, hogy menesztésére készülne Balog Zoltán, humánminiszter.
Az Emmi átalakításáról tartott tájékoztatón a tárcavezető elmondta: az együttműködés terén L. Simon László és közte mutatkozó véleménykülönbség vezetett a kulturális államtitkár leváltásához. A miniszter azonban hangsúlyozta: nagyra értékeli L. Simon László személyét és munkáját, ezért is javasolta őt az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának élére.
L. Simon László közölte: továbbra is ellátja a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki tisztségét.
Újak jönnek
Miközben L. Simon László távozni kényszerül, két új államtitkárt kineveznek:
Kovács Zoltán lesz a felzárkózási ügyekért felelős államtitkár, Doncsev András pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkáraként dolgozhat a jövőben - jelentette be Balog Zoltán miniszter.
A kormánytagok esetleges cseréjéről Orbán Viktor reggel így nyilatkozott, nem tervez kormányátalakítást, de szavai szerint ő csak a miniszterek leváltását sorolja ide, az államtitkárokét nem.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?