kapubanner for mobile

Állástalanokat segítenek vissza a munkaerőpiacra Nógrád megyében

Ötven Nógrád megyei állástalan vett részt egy 12 hónapos képzésben, amelynek célja, hogy beilleszkedhessenek a munkaerőpiacra; a projektet csaknem 58 millió forinttal támogatta a Társadalmi Megújulás Operatív Program - tájékoztatta a projektvezető kedden az MTI-t.

A Tanulás - Esély Nógrádban című projekt keretében Salgótarján, Bátonyterenye, Pásztó és Szécsény kistérségeiben élő álláskeresők szereztek OKJ-s szakképesítő bizonyítványt számítógépes adatrögzítő, gyermek- és ifjúsági felügyelő, valamint óvodai dajka szakmákban - mondta Körmendy Éva.

A 100 százalékban támogatott programot a salgótarjáni J. L. Seagull Szakképző Iskola szervezte, a résztvevők egy része több mint öt éve állástalan és ötven év feletti - tette hozzá. Körmendy Éva elmondta: életvezetési, önmenedzselést fejlesztő, kommunikációs, konfliktuskezelési, tanulástechnikai és munkaerő-piaci tréningeket is szerveztek az álláskeresőknek, mivel a cél az volt, hogy javítsák önálló életvitelre való képességeiket. Az egyéves program február végén zárul, és márciustól fél évig nyomon követik a résztvevők útját a munkaerőpiacon.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek