Álmosságtól szenved a magyar dolgozók többsége
Március 20-a, a tavaszi napforduló az alvás világnapja, s Magyarország idén először csatlakozik a World Sleep Day eseményeihez. Az "Alvás Világnapja" alkalmából 6 631 fő megkérdezésével készített felmérését a Naturhome.hu alváscentrum 2009. márciusában a magyar alvásszokások megismerésére, alváskultúra feltérképezésére.
A közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 70 százaléka ritkán, vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna, 28 százalék ébred gyakorta pihenten, s csupán 2 százalék számolt be arról, hogy mindig elég időt tölt alvással. "Ha az ember huzamosabb ideig nem tud ágyba bújva egy fél órán belül álomba szenderülni, vagy gyakorta riad fel - látszólag ok nélkül - az éjszaka közepén és nem tud visszaaludni, de ha reggelente sűrűn ébred összetörten, kicsavarva, kínzó fejfájással, esetleg levegő után kapkodva - ezek a tünetek alvászavarra, betegségre utalnak. Az alvásproblémák gyógyíthatók, a tüneteket észlelve forduljunk mielőbb szakemberhez" - hangsúlyozta Nagy Gyöngyi, a Naturhome.hu alvástanácsadója.
A férfiak később fekszenek, és szívesebben lustálkodnak reggel
Munkanapokon a résztvevők 69 százaléka este 9-11 között fekszik le, 10 százalék bújik ágyba 9 előtt, és 21 százalék tér nyugovóra 11 óra után. A nap 6-7 között kezdődik legtöbbjüknek (46 százalék), 6 előtt ébred 35 százalék, és 19 százalék kel fel 7 óra után. Hétvégén mintegy egyharmaduk (37 százalék) fekszik 11 után, s közel kétharmaduk (66 százalék) kel egy órával később. A férfiak bár később fekszenek esténként, később is kelnek reggelente. A felmérés szerint az elalváshoz szükséges idő hossza a kor előrehaladtával emelkedik. Míg a 30-as éveikben járók 7.1 százaléka alszik el 30 percnél hosszabb idő alatt, addig ez az érték az 50-eseknél duplája (13.4 százalék), 60 év felett pedig már 17.5 százalék. Általánosságban elmondható, hogy a választ adók mintegy 9.7 százalékánál problémás az elvalvás.
A válaszadók több mint 90 százaléka küzd napközben az álmossággal, s 36 százalékukra többször tör napközben álmosság. A váltott műszakban dolgozónál ez az arány jóval magasabb, minden második ember (49 százalék) küzd a problémával. A napközbeni fáradtság kedvezőtlenül hat munkahelyi teljesítőképességükre, továbbá intenzív veszélyeztető tényező a közúti közlekedésben.
Minden harmadik magyar horkol
A megkérdezettek 52 százaléka számolt be időszakos alvásproblémáról, 20 százalékuk pedig állandó vagy visszatérő alvászavarral küzd. A résztvevők közel egynegyede (24 százalék) átalussza az éjszakát, több mint kétharmada (69 százalék) megébred legalább egyszer éjjelente, s 7 százalék ébred több mint 3 alkalommal éjszaka. A horkolás majdnem minden harmadik résztvevőt érintő kérdés - 28 százalék horkol álmában, s 23 százalék nem tudott válaszolni a kérdésre, horkol-e éjszaka. Fontos tudni, hogy a horkolás egyik előjele lehet az alvási apnoe betegségnek.
A magyarok fele az oldalán fekve alszik
Az éjszaka során a résztvevők döntő többsége (52 százalék) oldalt fekve alszik, közel negyede (22 százalék) hason, s jelentős azok száma (16 százalék), akik forgolódva, "össze-vissza" alszanak. A válaszadók jelentős hányada (45 százalék), több mint heti 40 órát tölt munkával. Róluk elmondható, hogy többüket (75 százalék) érinti időszakos vagy állandó alvásprobléma és gyakrabban érzik magukat stresszesnek (44 százalék) a nap végén, mint a kevesebbet dolgozók (34 százalék).
A Natuthome.hu kutatásából kiderül, hogy keveset alszunk, s gyakran rosszul, nem kielégítően. "Amíg az álmatlanság átmeneti jellegű, nem okoz gondot, ellenben a tartós kialvatlanság számtalan betegség okozója, már csak ezért is érdemes jókat aludni, meg persze jól is esik." - mondta Nagy Gyöngyi alvástanácsadó.
Országos Sajtószolgálat

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?