Amerikai törvény a genetikai diszkrimináció tilalmáról
A genetikai alapú diszkriminációt tiltó törvény készül az Egyesült Államokban; a washingtoni szenátus ellenszavazat nélkül fogadta el csütörtökön a tervezetet.
Az évszázad első jelentős polgárjogi törvényéről van szó - jelentette ki Edward Kennedy szenátor, aki szerint a genetikai személyazonosság alapján történő megkülönböztetés éppúgy elfogadhatatlan, mint a faji vagy vallási alapú diszkrimináció.
A törvényjavaslat megtiltja a munkáltatóknak és biztosítóknak, hogy diszkriminációt alkalmazzanak az emberek ellen genetikai adottságaikra hivatkozva.
Már bizonyos, hogy csak idő kérdése a törvény elfogadása, az ugyanerről szóló javaslatot a képviselőház ugyanis már tavaly áprilisban, 420-3-as szavazati aránnyal elfogadta. A törvényi tilalmat a Fehér Ház is támogatja. A két ház között egyeztetett és valószínűleg már a jövő héten megszülető törvényváltozat George Bush elnök aláírásával hatályba léphet.
A tudósok egyre több betegség genetikai kódját térképezik fel, ami alapján lehetővé válik majd annak megállapítása, hogy mekkora hajlama van egy személynek például rákra, cukor- vagy szívbetegségre. A törvény azt akarja elérni, hogy azok a munkáltatók és biztosító cégek, amelyek nem akarják magukra vállalni az esetleges költséges kezelések terhét, ne tudjanak visszaélni a genetikai információkkal, ne tudják azokat senki ellen felhasználni.
A munkáltatók számára tilos lesz genetikai adatok alapján dönteni személyek alkalmazásáról, elbocsátásáról és előléptetéséről. A betegbiztosítók pedig nem utasíthatják el emberek biztosítását, nem emelhetnek a járulékon genetikai alapon. Ugyancsak tilos lesz bárkit genetikai tesztre kötelezni.
A törvénytervezet szellemében - a tilalmat sok tudományos, orvosi és egészségügyi szervezet támogatja, a kereskedelmi kamara viszont ellenzi - a genetikai információkat csak a doktorok és pácienseik használhatják fel a jobb orvosi döntések érdekében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?