kapubanner for mobile

Andor: A haszon a befogadó, a kockázat a származási országé

Az Európai Unióban a munkaerő szabad áramlása jellemzően a befogadó országnak hasznos, a kockázatok pedig a származási országban jelentkeznek - mondta pénteken Berlinben az Európai Bizottság (EB) foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős tagja.

Andor László az uniós társállamokból Németországba érkező munkavállalók szociális ellátása körüli vitával kapcsolatban sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy egyetlen felmérés sem támasztja alá azt az állítást, miszerint a szociális ellátórendszerek közti különbségek, egyes országok "relatív bőkezűsége" számottevő mértékű szociális turizmust gerjeszt.

A munkaerő szabad áramlása a célországban éppen ellenkező hatást eredményez, erősíti az ellátórendszerek fenntarthatóságát, mert a munkavállalók több adót fizetnek, mint amennyi szociális juttatásban vagy egészségügyi ellátásban részesülnek. A külföldre induló munkavállalók korösszetétele is igen kedvező a befogadó országnak, hiszen munkaképes korú, jellemzően fiatalok érkeznek.

Ha egyáltalán lehet kockázatokról beszélni, akkor azok inkább a származási országban jelentkeznek, elsősorban a lakosság korösszetételének hátrányos változása révén - emelte ki az uniós biztos.

Németország különösen nagy haszonélvezője a munkaerő szabad áramlásának, a bevándorlás jelentősen enyhíti a munkaerőhiányt egyebek között a beteg- és idősápolásban, az informatikában és a mérnöki szakmákban - tette hozzá.

Ugyanakkor a hirtelen meginduló vándorlási hullámok miatt feszültség is keletkezhet egyes településeken, elsősorban az oktatás és a lakhatás területén, de az Európai Szociális Alap (ESZA) hatékony segítséget nyújt a gondok kezeléséhez. Németország a 2014-2020-as időszakban 6,3 milliárd eurót hívhat le az ESZA forrásaiból, és ebből 1,3 milliárd eurót célzottan a társadalmi integrációra és a szegénység elleni küzdelemre fordíthat - fejtette ki Andor László.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a munkaerő szabad vándorlása választási időszakban érzelmi alapú, heves politikai viták tárgya lehet, de amikor kiderül majd, hogy a félelmek alaptalanok, például nem vándorolnak be tömegek Romániából és Bulgáriából, a vita higgadt, tárgyilagos diskurzussá alakulhat.

Németországban a román és bolgár állampolgárok uniós munkavállalási korlátozásainak megszűnése miatt kezdődött vita a szegénységi - a munkavállalás helyett a szociális segélyek megszerzését célzó - bevándorlásnak is nevezett szociális turizmusról. A diskurzus fő irányát a bajor konzervatív CSU adta meg, a párt szerint az "aki csal, az repül" elvet követve szigorítani kell a bevándorlási szabályokon. A kisebbik konzervatív kormánypártot ezért a megfogalmazásért széles körben jobboldali populizmussal vádolták.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk

Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz

Az Európai Unióban tovább csökkent a munkanélküliség: 2026 januárjában 5,8 százalékra mérséklődött, az euróövezetben pedig 6,1 százalék volt... Teljes cikk