kapubanner for mobile

Anyagi segítség az önköltséges hallgatóknak

Akár háromszázezer forint ösztöndíjat is kaphatnak a fizetős képzésre felvett hallgatók az új tanévben, a legjobb felvételi eredményt elérő gólyáktól pedig több felsőoktatási intézmény átvállalja a sok százezres önköltség egy részét vagy egészét - írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet azt írja, több intézményben a speciális ösztöndíjak mellett ingyenes kollégiumi elhelyezésre is lehet pályázni. Miként a lap kiemeli, néhol a helyi önkormányzat vagy az egyetem céges partnerek segítik az állami támogatású helytől eleső fiatalokat.

A cikkből számos intézmény ösztöndíjrendszerét ismerhetjük meg. Így például megtudhatjuk, a tandíjas diákok szempontjából a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) az egyik "legbőkezűbb" intézmény, amely tavaly több mint 26 millió forintot osztott szét a diákok között a nagy sikerű Biztos jövő ösztöndíjpályázat keretében.

Az összeállításból kiderül, hogy a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (BKF) csaknem huszonötféle ösztöndíjra és támogatásra pályázhatnak a hallgatók. Az úgynevezett Kreatív Programban például izgalmas projektötleteket díjaznak, a Startup Programban pedig üzletileg életképes hallgatói ötletekért adnak pénzt.

A Szent István Egyetem (SZIE) mezőgazdasági karán pedig tanévenként a 200 ezres Béres-ösztöndíjra és a 300 ezres Bonafarm-ösztöndíjra pályázhatnak a fizetős hallgatók, sőt ezt a gépészmérnök diákok is megkaphatják. A duális képzéshez kapcsolódva szintén megjelentek több százezer forintig terjedő céges támogatások.

Magyar Nemzet
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek