kapubanner for mobile

Árbevételét és nyereségét is növelte 2016-ban a Lego Magyarországon

Nettó árbevételét mintegy 11 százalékkal, nyereségét pedig 13 százalékkal növelte tavaly a Lego Manufacturing Kft. Nyíregyházán. A Lego-csoport 85 éves fennállása óta a legmagasabb bevételt könyvelhette el 2016-ban - írja az MTI.

Közleményük szerint a nyírségi megyeszékhelyen működő gyár árbevétele a 2015-ös 29 milliárd 692 millió forintról 32 milliárd 969 millió forintra nőtt 2016-ban. Adózott eredménye a két évvel ezelőtti 694,4 millió forintról 788,6 millió forintra nőtt, ami csaknem megegyezik a 2014-es adatokkal.

A kft. mérlegfőösszege is növekedett, ami 2015-ben 90,2 milliárd, 2016-ben pedig 100,4 milliárd forintot tett ki, az átlagos foglalkoztatotti létszám 1948 volt.

A Lego-csoport globális adatai szerint a 2016-os évet tekintve a nettó bevétel 6 százalékkal nőtt, 37,9 milliárd dán koronára a 2015-ben elért 35,8 milliárd koronához képest (1 dán korona 41,33 forint).

Az üzleti eredmény 2016-ban 12,4 milliárd, 2015-ben pedig 12,2 milliárd korona volt, ami éves összevetésben 1,7 százalékos növekedés. Az éves nettó nyereség 9,4 milliárd koronára nőtt, szemben a 2015-ben elért 9,2 milliárd koronával.

A dán világcég tavaly több mint 335 új terméket dobott piacra, 2,9 milliárd koronát fektetett ingatlanba és a gyártókapacitás fejlesztésébe, beleértve ebbe egy új kínai gyár felépítését is. A Lego-csoportnak 2015 végén 17 294 munkavállalója volt, a vállalathoz tavaly 1760 új dolgozó csatlakozott.

MTI
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk