kapubanner for mobile

Volt munkaadójuktól szedtek védelmi pénzt a dabasi elkövetők

Az Ügyészség élet és testi épség elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat.

A Dabasi Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik korábbi munkaadójuktól zsaroltak ki pénzt fenyegetéssel - írja az Ügyészség közleménye. 

A vádirat szerint az elkövetők Dabas környékén termelő gazdáknál vállaltak korábban napszámos munkákat. A munkaadóiktól különböző összegeket kértek kölcsön, amit nem fizettek vissza, így már senkitől nem kaptak több hitelt. A két férfi elhatározta, hogy egyik korábbi munkaadójuktól "védelmi pénzt" fog szedni, így jutva rendszeres jövedelemhez. Ennek érdekében 2022 évtől egészen 2023 júniusáig heti rendszerességgel több tízezer forintot követeltek egy gazdától. Azzal fenyegették meg, hogy ha nem fizet, akkor őt, illetve családtagjait is bántani fogják, illetve termelőeszközeit megrongálják, terményeit tönkreteszik. Volt olyan eset is, hogy ha a gazda késett a heti védelmi pénzzel, akkor másnap már az összeg kétszeresét kellett megfizetnie a vádlottaknak. A sértett többször is csak kölcsönből tudta fedezni az elkövetők követéleseit. Emellett a sértettnek rendszeresen saját gépkocsijával kellett fuvaroznia az elkövetőket, illetve családtagjaikat. Miután több mint kétmillió forintot már kifizetett a sértett gazda, 2023 júniusában a hatóságokhoz fordult, így a rendőrség az előre megbeszélt pénzátadáson rajtakapta a férfiakat. Egyikük egyébként – habár a vezetéstől korábban eltiltották – gépkocsival érkezett a helyszínre, és azzal akart elmenekülni a rendőrök elől.

A vádlottak ellen a Dabasi Járási Ügyészség élet és testi épség elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és – a vezetéstől eltiltott elkövető vonatkozásában – járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt emelt vádat.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk