Átpártol a Ligához egy vízügyi szakszervezet
A Liga Szakszervezetek Demokratikus Konföderációjához csatlakozik a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VKDSZ), a tömörülés erről nagy többséggel döntött rendkívüli kongresszusán - közölte Fürjes József, az érdekképviselet elnöke.
Fürjes József szerint két éves szakmai egyeztetést és együttműködést követően döntöttek a szakszervezet konföderációs hovatartozásáról. A 101, mandátummal rendelkező kongresszusi küldött közül 86-an válaszották a Ligát. Ők abban bíznak, hogy a Liga tudja majd a lehető leghatározottabban és legeredményesebben megjeleníteni a vízügyi ágazat szakmai, és az ott dolgozó munkavállalók foglalkoztatásukkal összefüggő érdekeit.
A csatlakozással egy időben a VKDSZ leszögezte, hogy kiemelten fontosnak tartja továbbra is az együttműködés fenntartását a rokon szakmákat tömörítő szakszervezeti szövetségekkel és valamennyi ágazati szakszervezeti szövetséggel - tette hozzá Fürjes József.
A VKDSZ eddig az Autonóm Szakszervezetek Szövetségéhez tartozott.
A csatlakozással egy időben a VKDSZ leszögezte, hogy kiemelten fontosnak tartja továbbra is az együttműködés fenntartását a rokon szakmákat tömörítő szakszervezeti szövetségekkel és valamennyi ágazati szakszervezeti szövetséggel - tette hozzá Fürjes József.
A VKDSZ eddig az Autonóm Szakszervezetek Szövetségéhez tartozott.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?