Az adóváltozások 2012-ben 200 milliárd forintos negatív hatással járnak
A Költségvetési Tanács (KT) véleménye szerint a már elfogadott válságadók, illetve a személyi jövedelemadó benyújtott tervezete jövőre nulla, 2012-ben viszont 200 milliárd forintos negatív hatást okoz a költségvetésben. Ezzel szemben az NGM szerint az adóváltozások számos előnnyel járnak.
A KT elemzése szerint a most beterjesztett szja-rendszer , - amely többek között bevezeti az egykulcsos 16 százalékos adót, fokozatosan kivezeti a szuperbruttósítás intézményét és kibővíti a családi kedvezményt - összességében 2011-ben közvetlen hatásként 310 milliárd forinttal rontja a költségvetés eredményszemléletű egyenlegét, a további években pedig ez a hatás először 500 milliárd, majd tartósan közel 800 milliárd forintra emelkedik.
A törvényjavaslat jelentős közvetett hatásokkal is jár. A személyi jövedelemadó csökkentése ösztönzi a munkakínálatot, emeli a lakosság rendelkezésre álló jövedelmét és a fogyasztást, áttételesen pedig a gazdaság növekedését és a foglalkoztatottságot.
Az adó által kiváltott nettó jövedelem-növekedésnek azonban egy része megtakarításokban is lecsapódik. A társasági adó 2013-as csökkentése egyértelműen növeli a gazdaság hosszú távú növekedési potenciálját és a foglalkoztatottságot. Ezek a makrogazdasági hatások áttételesen javítják a költségvetés egyenlegét az első évben közel 50 milliárd forinttal, a további években pedig 90-120 milliárd forinttal.
A KT elemzésében a válságadókat számba veszi, de a pénzintézeti különadó 186 milliárd forintos tételét csak 2011-re, mivel annak 2012. évre szóló meghosszabbítása még nem szerepel törvénytervezetben. Ugyancsak nem veszi figyelembe a magánnyugdíjpénztári átutalások havi 30 milliárd forintot kitevő időleges megszüntetést, mivel még nem született meg a törvénytervezet erről tételről sem.
A javaslat teljes hatása a költségvetés pénzforgalmi egyenlegére minden évben negatív, ezért a kötelező ellentételezés elvét nem teljesíti - állapítja meg a KT. Ha a törvény betűjével ellentétben az elemzés figyelembe veszi a már elfogadott ágazati különadók (válságadók) várható hatását, akkor a követelmény 2011-re teljesül, de középtávon a fenntarthatóság megőrzéséhez további, jelentős intézkedések szükségesek.
A két törvénycsomag együttes hatásaként az egyenleg már 2012-ben is mintegy 200 milliárd forinttal romlik, 2013-ban és 2014-ben viszont már nagyságrendileg 700 milliárd forint az elmaradás az alappályához képest - figyelmeztet elemzésében a Költségvetési Tanács.
NGM: a cél az arányos egykulcsos szja, a családi adózás és az egyszerűsítés
A Nemzetgazdasági Minisztérium háttéranyaga az adózás területén a legfontosabb feladatokat így foglalja össze: a magyarországi adórendszer versenyképességének javítása céljából, az új gazdasági rendszer kialakításának részeként legfontosabb feladat az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó rendszer bevezetése, a gyermeket vállaló családok terheinek mérséklése, a családi típusú adóztatás megteremtése, valamint az adóztatás jelentős egyszerűsítése.
Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése számos előnnyel jár.
A személyi jövedelemadóztatás bonyolult rendszere leegyszerűsödik, mert minden típusú jövedelem azonos terheléssel adózik az egykulcsos adó esetén. A világon ma már húsznál több olyan ország van, például Észtország, Ukrajna, Oroszország, Litvánia, Lettország, Szlovákia, Románia és Bulgária, ahol egykulcsos az szja.
A módosítás hatására a kormányzat arra számít, hogy az alacsonyabb adókulcs többletteljesítményre ösztönöz, a következő három évben várható adóváltoztatások hatására nő a lakosság rendelkezésére álló jövedelem, melynek hatására nőni fog a fogyasztás és a megtakarítások szintje.
A módosítás hatására egyszerűbbé és átláthatóbbá válik az adóbevallás, az ellenőrzés és az adóadminisztráció.
A tárca szakemberei úgy vélik, hogy az adóváltozásoknak közvetlen pozitív hatásuk lehet a gazdasági versenyképességre, ezért a hazai és a külföldi befektetők számára is vonzóak.
Az összegzés szerint az adócsökkentés ellenére az új rendszer még adóbevétel-növekedést is eredményezhet az államnak, mivel a jövedelmüket rejtegetők számának csökkenésével szélesedik az adózók köre. A személyi jövedelemadó rendszerének átalakítása, az arányos egykulcsos adózás bevezetése révén nő a munkavállalók felhasználható jövedelme, csökken az élőmunka terhelése.
A NGM dokumentuma kitér arra, hogy a közterhek csökkenésének hatása már 2012-től megjelenik, ez évente mintegy 40 ezer plusz munkahely létrejöttét segíti majd elő.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 3 hete
- Már csak néhány napig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását 4 hete
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 2 hónapja
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 3 hónapja
- Hogyan érvényesítsük az szja-kedvezményeket 2026-ban? - Érdemes időben nyilatkozni 3 hónapja
- Januári fizetés: így juthatnak több pénzhez az édesanyák 3 hónapja
- Duplázódik a családi kedvezmény: ennyi pénz üti a családok markát januártól 4 hónapja
- NAV: minden harminc év alatti édesanya szja-mentes januártól 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?