Az első fél évben még több adót csaltak a cégek, mint tavaly
Eredményes a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) új, célzott kiválasztáson alapuló ellenőrzési rendszere, idén az első fél évben az utólagos ellenőrzések során 383 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel a hatóság, ami több mint 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - számolt be Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára. A foglalkoztatáshoz köthető adók és járulékok ellenőrzése is a NAV figyelmének középpontjában van.
Hangsúlyozta, az adózók meghatározó része jogkövető ma Magyarországon, ők az első fél évben több mint 6000 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe. Mint mondta, nem szeretnék a jogkövető adózókat "zaklatni". A célzott kiválasztást akkor tudják megvalósítani, ha a kockázatelemzés valós idejű adatokra épül, amit segít az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrzési rendszer (ekáer), az online pénztárgépek, a tételes áfa bevallási rendszer és a nemzetközi információcsere - tette hozzá a helyettes államtitkár.
Beszámolt arról is, hogy megkezdték a weboldalt működtető szálláshely-közvetítőkhöz kapcsolódó ellenőrzéseket is az ingatlant adófizetés nélkül bérbeadók kiszűrése érdekében. Májusban egy közvetítő portálon mintegy 5200 bérbeadó csaknem 8300 ingatlanát vizsgálták, a bérbeadók közül 3925-en voltak jogosultak a szolgáltatásra. A helyettes államtitkár elmondta, felhívják a nem adózók figyelmét kötelezettségükre, aminek ha nem tesznek eleget, ellenőrzésre számíthatnak.
Az ellenőrzések fókuszában az áfa és a foglalkoztatáshoz köthető adók és járulékok vannak - mondta, hozzátéve, a költségvetési bevételek 27 százaléka származik áfából, harmada a foglalkoztatáshoz köthető személyi jövedelemadóhoz és társadalombiztosítási járulékokhoz köthető. Az utólagos adóellenőrzések kétharmada áfára vonatkozott, az ellenőrzések fele irányult erre az adónemre - ismertette.
Az ekáer adatok felhasználásával mintegy 5900 ellenőrzés során több mint 16,2 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel a hatóság. Tamásné Czinege Csilla elmondta, az online pénztárgépeknél a jogkövetés fokozására új módszer volt az adózók tájékoztatása arról, hogy eltérés van a pénztárgép által és az adózó bevallásában szereplő adatok között. Az eredmény meghaladta a várakozásokat, az adózók többsége pótolta a bevallást, és volt, aki a pénztárgép által mutatott forgalom feletti összegű adót vallott be - mondta.
A pénztárgépadatok felhasználásával 340 adóellenőrzés volt, amelyek 87 százaléka zárult megállapítással, összesen 940 millió forint nettó adókülönbözetet tárt fel a NAV, ami két és félszerese az egy évvel korábbinak - szerepel a sajtóközleményben.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 3 hete
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 4 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 4 hete
- Már csak néhány napig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?