Az építőipari cégek nyereség nélkül dolgoztak idén
A lakásépítő cégek az elmúlt négy évben elveszítették piacuk kétharmadát, az inflációt csak részben háríthatták át az építők a vásárlóikra, megrendelőikre, az ágazat árbevétel arányos jövedelmezősége az idén nulla lesz- mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek.
Számokban mindez azt jelenti, hogy az építőipari termelés az idén 10-11 százalékkal csökken. Az ágazat utolsó jó évéhez, 2006-hoz hasonlítva - az utóbbi 4 év során - 40-42 százalékkal zsugorodott az ágazat teljesítménye, amennyiben összehasonlító áron vetjük össze az évek teljesítményeit - mondta Tolnay Tibor, hozzátéve, hogy az idei építési-szerelési teljesítmény 1.800-1.900 milliárd forintot tesz ki.
Az idén felépített lakások száma várhatóan 15-16 ezer lesz, holott a jobb években ennek duplája, vagy annál is több volt. A jövő évi költségvetésben nem szerepel olyan tétel, amely lökést adna a lakásvásárlásnak, vagy a bérlakás építésnek - mondta az ÉVOSZ elnöke.
Csak Budapesten mintegy 600 ezer négyzetméter iroda áll üresen, korábban két-három év alatt épült ennyi, így néhány évig biztosan nem lesz szükség újakra. Az ipari- és logisztikai épületek egy-két beruházásra koncentrálódnak, ezek töredékét adják annak, amire a magyar építőipar képes lenne. Az ÉVOSZ számítása szerint 2,5 milliárd forintra tehető azoknak a beruházásoknak az értéke, amelyeket az utóbbi három évben elhalasztottak a megrendelők. Ebben vannak kiemelt, a kormány és az EU által támogatott projektek ugyanúgy, mint a magánszféra beruházásai, és azok, amelyeket az önkormányzatok kényszerültek későbbre tolni.
A hivatalos statisztika szerint szeptember végén a szerződésállomány 2,4 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, de a magasépítésnél 11,7 százalék a visszaesés, és ez csak rosszabb lesz az év végére. Mindez Tolnay Tibor szerint oda vezet, hogy azok a cégek is elbocsátásra kényszerülnek, amelyek idáig "tartották" munkavállalóikat. Az elmúlt négy évben mintegy 60 ezer fővel csökkent az építőiparban legálisan foglalkoztatottak száma - tette hozzá.
A jövő évre vonatkozó kérdésre Tolnay Tibor azt válaszolta, hogy az ágazat stagnálni fog, de ha 1-2 százalékkal növekszik, a kivitelező cégek azt sem érzik meg. Ugyanakkor a megemelt minimálbért és bérminimumot ki kell fizetni, így a borotvaélen táncoló cégek vagy létszámot csökkentenek, vagy pedig a szürke zónába tolják a munkavállalóik egy részét, pedig a 152 ezer forintos bruttó építőipari átlagbér amúgy is negyedével elmarad a nemzetgazdasági átlagtól. A jövedelmezőség sem fog javulni, marad az idei nullán - vélekedett az ÉVOSZ elnöke.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 3 hete
- Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája 4 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 4 hete
- Hét pályakezdő fiatal nő munkaerőpiaci indulását segíti a Waberer’s 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?