Az év borásza lesz a Tokaj Kereskedőház főborásza

Áprilistól Áts Károly, az év borásza csatlakozik főborászként a megújuló Tokaj Kereskedőház Zrt. vezetőségéhez - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint Az év bortermelője címmel 2012-ben kitüntetett Áts Károly személye garanciát jelent arra, hogy a Tokaj Kereskedőház borainak minősége tovább emelkedjen és olyan borfogyasztókhoz is eljusson, akik az ő eddigi munkája alapján figyeltek fel a tokaji borokra.

Az egykor a Kertészeti Egyetemen diplomázott, 48 éves mádi borász korábban már 6 éven keresztül dolgozott a Tokaj Kereskedőháznál, most a Royal Tokaji Borászati Zrt.-ből tér vissza a kereskedőházhoz.

Áts Károly vezetésével megújul a borászati terület, aminek köszönhetően a társaság a magasabb minőségű borok előállításával újabb piacokon jelenhet meg, javítva ezzel profittermelő képességét.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a Tokaj Kereskedőház egyik legfontosabb szerepe továbbra is az integrátori feladatok ellátása, azzal a céllal, hogy a tokaj-hegyaljai termelőktől a szőlőtermést felvásárolja.

Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója szerint a nemzeti társaságok megújulásának egyik zászlóshajója a Tokaj Kereskedőház. Az MNV Zrt. elvárásainak megfelelően a társaság a szakértelem cégbe vonzásán és az adminisztratív eszközök fejlesztésén túl a minőség fokozásában, illetve a Tokaji márka presztízsének emelésében is jelentős lépéseket tesz. Ebbe a sorba illeszkedik az is, hogy Áts Károly főborászként csatlakozik a Tokaj Kereskedőházhoz - írják a közleményben.

Kiss István korábbi vezérigazgató - a kereskedőház fennállásának húszéves jubileuma alkalmából tartott budapesti eseményen - elmondta: a kivitel visszaesése miatt tavaly csökkent a cég árbevétele az előző évhez képest, összességében mintegy 16 százalékkal. Tájékoztatása szerint a Tokaj Kereskedőház Zrt. 2012-ben 3,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Úgy vélte, hogy 2013-ban a tradicionális piacokon ismét nő a kereslet a tokaji borok iránt. Így az árbevétel az év végére elérheti a nettó 3,4 milliárd forintot.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Vezetőváltás a kecskeméti Mercedes élén

Jens Bühler helyét Christian Dickert veszi át a vezérigazgatói poszton. Teljes cikk

Új HR igazgató a Drehernél

Berkes Áron HR igazgatóként, Bartek Grzęda pénzügyi igazgatóként, Rácz András pedig integrált ellátási lánc igazgatóként csatlakozott a Dreher... Teljes cikk

Új regionális igazgató az AstraZenecánál

Decembertől Julio Ordaz tölti be az AstraZenecánál a csehországi, szlovákiai és magyarországi működésért felelős regionális igazgatói pozíciót. Teljes cikk