kapubanner for mobile

Az MSZP kiegészítené a munkahelyvédelmi programot

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az MSZP három ponttal egészítené ki a kormány munkahelyvédelmi programját: növelné a szakképzés támogatását, a felnőttképzést a munkaerőpiac igényeihez igazítaná, és a hátrányos helyzetű kistérségeket is kedvezményben részesítené.

Mesterházy Attila pártelnök az MSZP szerdai elnökségi ülését követően újságíróknak kifejtette: a szakképzéssel kapcsolatban a gyakorlati oktatásra fordítható forrásokat növelnék. Megteremtenék a felnőttképzés és a szakképzés szinkronját, mindehhez pedig figyelembe vennék a munkaerőpiac szükségleteit is. A pártelnök-frakcióvezető a felnőttképzés fontosságát is kiemelte, szerinte ugyanis ez az az oktatási forma, amely a leggyorsabban reagál a gazdasági változásokra.

Mesterházy Attila azt is javasolta, hogy a kedvezményezett kör meghatározásakor ne csak az életkor és a képzettség alapján differenciáljon a kormány, hanem a területi különbségeket is vegye figyelembe. Mint mondta: Magyarországon 33 halmozottan hátrányos helyzetű kistérség van, háromnegyedük az ország keleti részén. Mesterházy Attila kijelentette: támogatnak minden olyan intézkedést, amely a munkahelyek megőrzését vagy létrehozását célozza.

Szerintük azonban a kormány két évet késett a programjával, sőt eddig a hétfőn bejelentett intézkedésekkel épp ellentétes döntések születtek, azokat hozta hátrányos helyzetbe, akiket most preferál. Példaként említette, hogy a pályakezdők minimálbére 80 százalékra csökkenthető, a Munka törvénykönyve pedig a regionális minimálbér alkalmazására is lehetőséget ad. Bírálta a közfoglalkoztatottaknak fizetett jövedelem csökkentését is, valamint azt, hogy a munkanélküliek már csak három hónapig jogosultak támogatásra a korábbi kilenc helyett.

A pártelnök a problémák közé sorolta, hogy nem látja a bejelentett intézkedések fedezetét és azt is, hogy a gazdaság szerinte jelenleg nem képes új munkahelyek létrehozására.

Megismételte: az MSZP épp ezért őszre alternatív gazdaságpolitikát, költségvetést és adópolitikát dolgoz ki.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek