Az ombudsman is vizsgálatot indít a diákok "listázása" miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzabó Máté ombudsman azonnali hatállyal hivatalból vizsgálatot indított és részletes tájékoztatást kért az érintett szervektől a balatonalmádi gimnáziumban történt "listázás" ügyében.
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Szabó Máté ombudsman az elektronikus sajtóból értesült arról, hogy kedden állítólag a balatonalmádi Magyar-Angol Kéttannyelvű Gimnázium egyes diákjait és tanárait az igazgatói irodában kérdezték ki arról, hogy beszélnek-e meghirdetett sztrájkról, a tanárok buzdítják-e őket arra, illetve a keretszámok szóba kerülnek-e közöttük. Több hírportál arról is beszámolt, hogy ezekről a beszélgetésekről állítólag jegyzőkönyv is készült, amelyet az oktatási intézmény vezetője a kormányhivatalnak akar elküldeni.
Az ombudsman szerint a diákok és az oktatók véleménynyilvánítási szabadságával, az információs önrendelkezési jogával, valamint az egyenlő bánásmód követelményével összefüggő súlyos visszásság gyanúja merült fel. Szabó Máté a kialakult helyzet tisztázása érdekében haladéktalanul megkereste a gimnázium igazgatóját, illetve a törvényességi felügyeletet ellátó kormányhivatal kormánymegbízottját is.
Szabó Máté hangsúlyozta, hogy mind az oktatóknak, mind a diákoknak joguk van a véleményszabadsághoz, a politikai vélemény számon kérése, különösen rögzítése és továbbítása egy iskolában törvénytelen és elfogadhatatlan.
"Az ombudsman határozottan bízik abban, hogy - amennyiben igazolódnak az állítások - akkor csak kivételes esetről lehet szó, nem pedig ilyen típusú megyei vagy országos gyakorlatról".
Tekintettel arra, hogy az eset során felmerülhet a diákok és a tanárok személyes adatok védelméhez való jogának súlyos sérelme, a biztos egyidejűleg felkérte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) igazgatóját is vizsgálat elindítására - olvasható az ombudsmani közleményben.
Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke szerdán az MTI-nek azt mondta: a hatóság nem döntött még arról, hogy indítanak-e vizsgálatot az ügyben, mérlegelni fogják ugyanis az összes körülményt, és kérdés, hogy érkezik-e beadvány. Erre tekintettel a hatóság elnöke jelezte, hogy nem a konkrét ügyről, hanem általánosságban fejti ki véleményét. Mint kiemelte: a pedagógusnak nincs joga arra, hogy bármilyen kérdésben nyilatkozattételre hívja fel a gyerekeket és véleményüket rögzítse.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?