Az orvosok kedvező változásokban bíznak az egészségügyben
A GfK Hungária Piackutató Intézet és a Szinapszis Kft. felmérése szerint az orvosok már az idén kedvező változásokban bíznak az egészségügyben, a lakosság kétharmada viszont továbbra is úgy véli, saját magának kell a legtöbbet tennie egészsége érdekében.
A két cég által rendszeresen készített "egészségügyi bizalomindex" legfrissebb kutatása januárban készült, 215 orvos és további ötszáz ember megkérdezésével. Az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérés összegzése szerint az egészségügynek juttatott többletforrás pozitívan befolyásolta az ágazati dolgozók várakozásait. A lakosság ugyanakkor csak öt év távlatában várja az egészségügy helyzetének javulását. A lakosság kétharmada továbbra is úgy véli, saját magának kell a legtöbbet tennie egészsége érdekében - tartalmazza a kutatás.
A szakorvosok eddig egyre csökkenő bizalma 2012 januárjában javult az előző év szeptemberéhez képest. A megkérdezettek szerint ez leginkább a múlt év végén az ágazatnak juttatott többletforrásnak, a bérrendezés ígéretének, valamint a megnyíló uniós forrásoknak köszönhető.
A háziorvosok bizalma már tavaly, az év második felében javulni kezdett, és ez a tendencia az év elején folyatódott, "annak ellenére, hogy egyre romló anyagi körülmények között dolgoznak, és az év végére sem várnak ebben javulást, sőt kismértékű romlásra számítanak" - olvasható a közleményben. A közlés szerint az orvosok pozitív jövőképüket leginkább az eszköztámogatási pályázatra alapozzák, és az ötéves időtávra vonatkozó várakozásaik jelentős, évek óta nem látott mértékben javultak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?