kapubanner for mobile

Az ösztöndíjprogram miatt több a szakmunkás

A szakiskolai ösztöndíj javított leginkább a tanulószerződési juttatás mellett a szakmunkástanulók beiratkozási arányain, egy éve 16 ezer tanulóval indult a program, ősszel már 22 ezren voltak - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.

A program 2010 februárjában indult, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 246 szakiskolával kötött szerződést, ebből 222-ben elindult a program, összesen 16 ezer tanulót érintve.

A kormány 2 milliárd forintot biztosított a program megvalósítására 2010-ben, az idén pedig már 3,44 milliárd forintot.

Napi Gazdaság/MTI

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek