Bajban az egyetemek: nem tudnak törleszteni
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz oktatási miniszterhez fordulnak segítségért az egyetemek, mert az intézmények többsége nagyon nehéz helyzetbe került a PPP-konstrukcióban - a magán- és a közszféra együttműködésével - felvett, euróalapú hitelek óriásira duzzadt törlesztőrészletei miatt - tudta meg a Magyar Nemzet.
A PPP programmal az intézmények rengeteg egyetemi épületet, kollégiumot hoztak létre, illetve újítottak fel magánbefektetők kölcsönéből, amit húsz éven keresztül kell visszafizetni. Már a forintválság előtt is úgy számoltak, hogy két évtized alatt a beruházási költség háromszorosát fizeti ki az egyetem a befektetőnek, az árfolyam romlása pedig még ennél is sokkal rosszabb helyzetet teremtett.
A legnagyobb bajban azok a kis vidéki főiskolák vannak, amelyekre Magyar Bálint minisztersége idején megaberuházást kényszerítettek, ám a méregdrága kölcsönből felhúzott épületek most üresen konganak, mert nincs bennük elég hallgató.
A legnagyobb bajban azok a kis vidéki főiskolák vannak, amelyekre Magyar Bálint minisztersége idején megaberuházást kényszerítettek, ám a méregdrága kölcsönből felhúzott épületek most üresen konganak, mert nincs bennük elég hallgató.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc