Bajban az utánpótlás a rendőröknél, a tömeges kilépés sem elképzelhetetlen
Nem tudni, hogyan alakítják át a rendvédelmi szakképzést, miközben a a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára szerint évente kétezren távoznak a területről. A Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának vezetője szerint tömeges kilépés is elképzelhető.
Az utánpótlás azért is lenne nagyon fontos, mert mint a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára elmondta, évente kétezren távoznak a területről és egyre kevesebb fiatal jelentkezik a képzésekre. Pongó Géza szerint a rendőri és a katasztrófavédelmi munka az utóbbi hetekben sem lett vonzóbb, mert a veszélyhelyzet óta még nehezebb lett a munkájuk, nem beszélve a rendőrök és tűzoltók bérezéséről, ami nettó 180-182 ezer forintot tesz ki, és pótlékokkal esetleg elérheti a 220 ezer forintot. Ráadásul április 6. óta heti 60 órát is dolgozhatnak úgy, hogy azt nem tekintik túlmunkának, azaz sem pénz, sem szabadnap nem jár érte.
A szakszervezetek levélben kérték Pintér Sándor minisztert és Felkai Lászlót, a tárca közigazgatási államtitkárát, hogy a koronavírus fertőzés miatt leginkább veszélyeztetett állomány, például a házi karanténban lévőket ellenőrző járőrök kapjanak veszélyességi pótlékot, legyenek jogosultak a veszélyhelyzet után a szolgálati törvényben lehetőségként szereplő 14 napos rekreációs szabadságra és a legmagasabb bűnözéssel sújtott településeken kapják meg a régóta nekik ígért pótlékot. Az államtitkár megtagadta a kérések teljesítését, csak a cafetéria keret emelésére kaptak ígéretet. A Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának vezetője, Powell Pál szerint elképzelhető, hogy a veszélyhelyzet megszűnése után tömegesen lépnek majd ki a rendőrség kötelékéből. Mint mondta, megfeszített munka és a kevés pénz mellett a beosztottak a korábbinál is nehezebben viselik az egyes vezetők lekezelő, nem egyszer durva, embertelen hozzáállását. Ám április eleje óta nem mondhatnak le szolgálati jogviszonyukról. A veszélyhelyzet végéig nem vonhatják vissza a „kifogástalan életvitel” ellenőrzésére adott hozzájárulásukat, ami eddig a kilépés legegyszerűbb módja volt.
Népszava
fotó: pixabay
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- A rendőrségről lopott a vagyonőr 2 hónapja
- Ma utalják a fegyverpénzt - mutatjuk a részleteket 2 hónapja
- Bértáblák 2026 3 hónapja
- A kiskorú gyermek puszta létezése nem indok – elbukta a MÁV a home office-pert 3 hónapja
- Munkaszüneti nap kifizetése pihenőnap esetén kötelező? 3 hónapja
- Létminimumon a rendvédelem hátországa? Vita a RIASZ-dolgozók béréről 4 hónapja
- Megjelent a rendelet: ennyi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök 4 hónapja
- Cukorbetegek munkahelyi jólléte – egészségtámogató tanácsok 4 hónapja
- Bejelentették, mennyivel nő a kulturális ágazatban dolgozók bére jövőre 5 hónapja
- "Nem hirtelen vágtam el a köldökzsinórt" - Hogyan segít a kismama-szövetkezet visszatérni a munka világába? 5 hónapja
- Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?