Banki mesterképzések fiatal tehetségeknek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz UniCredit Csoport és szakmai partnerei kétféle mesterképzés keretében kínálnak képzési lehetőséget azoknak a fiatal tehetségeknek, akik a bankszektorban terveznek nemzetközi karriert.
Az Alma Graduate School és az UniCredit által közösen a lakossági banki szakterületen indított International Master of Business Administration program a világ oktatási piacán elérhető 2500 mesterképzés közül az egyetlen, amely kifejezetten a pénzügyre és a lakossági bankszakmára összpontosít. A Bolognában elvégezhető kurzus célja, hogy szakmai ismereteket nyújtson egy elsődlegesen értékalapú vezetési modell kialakításához, amelynek bázisa a vezetőnek az a képessége, hogy tudjon motiválni és bevonni másokat a célok megvalósításába.
Tavaly összesen huszonegy, Indiából, Kamerunból, Macedóniából, Magyarországról, Mexikóból, Olaszországból, Örményországból, Szerbiából, Srí Lankáról, Tajvanról és Törökországból érkező hallgató ragadta meg ezt a képzési és szakmai lehetőséget.
Az ideális jelentkező
Az MBA-képzés nyitva áll a világ bármely részéről érkező olyan fiatalok számára, akik a lakossági banki szolgáltatások világában, a pénzügyi szektorban szeretnének sikeres karriert építeni. Az ideális jelöltek olyan 25 és 32 év közötti diplomás fiatalok, akik egy vállalatnál már legalább három évet dolgoztak, nem feltétlenül a lakossági ágazatban. A képzés angol nyelvű, ezért a kiváló angol nyelvismeret elengedhetetlen.
Az MBA-képzés részvételi díja 25 000 euró. A felvételt nyert hallgatók különféle ösztöndíjakért pályázhatnak, illetve az Alma Graduate School és az UniCredit megállapodásának köszönhetően úgynevezett "méltányossági kölcsönt" is igényelhetnek, amely tartalmazza az MBA-képzés teljes költségét, valamint egy 10 000 eurós összeget az egyetemi év során felmerült személyes kiadásokra.
Az idei képzés októberben indul, és 12 hónapos teljes munkaidejű elfoglaltságot jelent. A 2010/2011-es jelentkezés benyújtásának meghosszabbított határideje 2010. július 30.
A "New Europe Master in Banking and Entrepreneurship" program az UniCredit és a Fondazione Cassamarca közös posztgraduális képzése. A mesterképzés célja, hogy szakmai és gyakorlati ismereteket nyújtson az európai bankrendszer, továbbá a bankok és a gazdasági szereplők közötti sokrétű kapcsolat megértéséhez. Ez az akkreditált mesterképzés annyiban tér el más programoktól, hogy kiemelt figyelmet fordít a banki és a vállalkozási szektorra, és kiegészíthető egy, az UniCreditnél elvégezhető három hónapos szakmai gyakorlattal is.
Az ideális jelentkező
A program különösen a közép- és kelet-európai országok hallgatóinak szól, lehetőséget kínálva nekik arra, hogy Olaszországban élve megismerkedjenek a helyi nyelvvel és kultúrával. A sikeres pályázó (alap- vagy mesterszintű) egyetemi diplomával és felsőfokú angol nyelvtudást igazoló bizonyítvánnyal rendelkezik. Továbbá előnyt jelent, ha szakmai gyakorlatát pénzügyi területen végezte, illetve egy-két éves munkatapasztalattal rendelkezik.
Az egy teljes egyetemi évet felölelő "New Europe Master Program"-on a részvétel kötelező. A nyolcadik évfolyam októberben indul. A jelentkezés benyújtásának meghosszabbított határideje 2010. július 30. A mesterképzés helyszíne a Veneto régió szívében található Conegliano, amely Kelet-Európa kapujának számít, és jól ismert vállalkozásainak sajátos felépítéséről és működéséről. A mesterképzés részvételi díja 25 000 euró, amely magában foglalja a szállást, az ellátást és az oktatási anyagokat. A mesterképzés szponzorai a kiválasztott jelentkezők számára ösztöndíjat biztosítanak, amely a regisztrációs díj legfeljebb 22 000 eurós részét fedezi.

New Europe Master in Banking and Entrepreneurship program

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?