kapubanner for mobile

Bánó András váltja Kálmán Olgát az ATV-nél

Bánó András váltja Kálmán Olgát szülési szabadsága idején az ATV Pont 7 című közéleti, politikai műsorában vasárnaptól.

A hírügynökség értesülése szerint Bánó András szerepet kap az Egyenes Beszéd című műsorban is. A televíziós csatorna ugyanakkor nem csak szeptemberig, Kálmán Olga visszatéréséig gondolkodik Bánó András személyében, hanem hosszabb távon. Szeptembertől más új arcok is feltűnnek az ATV-n.

"Nagyon örültem a felkérésnek. Külön öröm számomra, hogy egy olyan embert helyettesíthetek, aki annak idején a csapatomban, az MTV Egyenleg című műsorában dolgozott, és azóta országos hírű műsorvezető-riporter lett belőle" – nyilatkozta Bánó András. "Remélem, hogy a nem túl hosszú kényszerszünet, ami a Nap-keltében történt távozásom óta eltelt, nem látszódik majd. Az ATV dinamikus és fejlődő csatorna, amelyhez öröm csatlakozni ebben a minőségben" – hangsúlyozta.

A vasárnapi Pont 7 című műsorról előzetesen elmondta, hogy vendége lesz Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter, aki várhatóan az SZDSZ-ben most zajló folyamatokról is érdekes információkkal szolgál majd.

Bánó András megerősítette, hogy az Egyenes Beszéd című műsorban is szerepet kap majd heti egy-két nap erejéig.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek