Bedőlnek a gumiabroncsgyárak is - elnapolták az Apollo-programot
A magyar gumiabroncsgyárakat is érintheti az autópiac bezuhanása. Tovább halogatja ugyanis kelet-európai beruházását az indiai Apollo Tyres, amelynek egyik esélyes pályázója éppen hazánk volt - értesült a Világgazdaság.
Sorra érkeznek a hírek a gumiabroncsgyárak forgalom- és termeléscsökkenéséről. Emiatt a Magyarországra várt indiai Apollo Tyres is évekkel elhalasztotta a döntést tervezett kelet-európai befektetéséről. A cég alelnöke nemrégiben úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy harmadára csökkenti a következő két évre szóló beruházási programját, beleértve a régiós terveket. A társaság nettó profitja ugyanis a folyó üzleti év harmadik negyedében közel 90 százalékkal esett vissza. Az Apollo Tyres már a múlt év végén jelezte az ITD Hungary Zrt.-nek, hogy a válság miatt későbbre halasztja döntését az új gumigyárról, amelyre továbbra is eséllyel pályázott Magyarország - reagált a hírre a Világgazdaságnak Kilián Csaba befektetési igazgató.
Mint emlékezetes, az Apollo Tyres 200 millió eurós beruházással 900 fős gumiabroncsgyártó üzem építésére készült Gyöngyösön, tervét egy ottani népszavazás kimenetele miatt visszavonta. A termelés ez év végén kezdődött volna meg.
A piaci visszaesés hatással van a többi világmárkára is. A nálunk megtelepedett Bridgestone, Hankook és Michelin 3100 embernek ad munkát. Azt nem tudni, hogy a tatabányai Bridgestone üzletmenete hogy alakul, de az anyacég a közelmúltban öt európai gyárnak a termelését függesztette fel. A Michelin a hétnapos munkahétről nyíregyházi gyárában áttért a hatnaposra, a budapestiben pedig már csak heti négy napon át folyik a termelés. A Hankook rácalmási egysége viszont 90 százalékos kihasználtsággal működik és a koreai befektető egy évvel elcsúsztatta a kapacitást megduplázó gyárbővítés befejezését.
Januárban 35 százalékkal csökkent a gumiabroncs-forgalom a világpiacon, mivel a járműgyárak 50 százalékkal kevesebb abroncsot rendeltek.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?