kapubanner for mobile

Bejelentették, ki lesz a NAV új elnöke

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Tamásné Czinege Csilla több évtizedes szakmai tapasztalatot szerzett az adóigazgatás, az adóellenőrzés és az adózás szervezetirányításának területén.

Kármán András pénzügyminiszter hétfőn a Facebookon jelentette be, hogy a NAV korábbi elnökének a megbízatása automatikusan megszűnt a kormányváltással, és azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el.

Alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban. Kinevezése után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A NAV adószakmai elnökhelyettesének pedig Czöndör Szabolcsot javaslom” – írja a miniszter.

Tamásné Czinege Csilla közgazdász, adótanácsadó, könyvvizsgáló. Több évtizedes szakmai tapasztalatot szerzett az adóigazgatás, az adóellenőrzés és az adózás szervezetirányításának területén. Szakmai vezetésével valósult meg az adminisztrációs terheket jelentősen csökkentő, előre kitöltött bevallások rendszere. Vezetői munkája középpontjában az ügyfélközpontú, digitális és adatvezérelt adóhatósági működés, a gazdaság fehérítését szolgáló intézkedések, valamint a szervezeti és működési innovációk megvalósítása áll. Célja egy olyan adóhivatal, amely a jogkövető adózók számára egyszerű és kiszámítható ügyintézést biztosít, miközben hatékonyan védi a költségvetési érdekeket és a tisztességes gazdasági versenyt” – olvasható a bejegyzésben.

Kármán András kiemelte: fontos, hogy a NAV olyan vezetőkkel rendelkezzen, akik nemcsak kiváló szakemberek, hanem értik azt is, hogy egy modern adóhatóság tekintélyét nem a szigor önmagában, hanem a következetesség, a kiszámíthatóság és a tisztesség alapozza meg.

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek