kapubanner for mobile

Békés a rokkantak megyéje

Békés megyében a legmagasabb a nyugdíjasok és a rokkantnyugdíjasok aránya, a Viharsarokban élők 35,8 százaléka ebbe a kategóriába tartozik - írja a Békés Megyei Hírlap.

A nyugdíjasok közül minden ötödik korhatár alatt rokkant, ilyen magas, húszszázalékos arányt csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jegyzett fel a Központi Statisztikai Hivatal.

Felmérések szerint a nyugdíjasok, járadékosok aránya általában ott a legnagyobb, ahol halmozottan jelentkezik az idős korstruktúra, a térség relatív elmaradottsága és a kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzet. Ezért próbálnak sokan az állástalanság elől nyugdíjba vagy rokkantnyugdíjba menekülni.

Ez azonban visszaüt, hiszen az ellátás összege a keresettől és a munkával eltöltött időtől is függ, ezért csak ebben a két megyében nem érte el a hetvenezer forintot idén januárban.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében 64 ezer, Békés megyében 68 ezer forint volt a nyugdíjátlag, míg például Budapesten közel százezer - olvasható a Békés Megyei Hírlap hétfői számában.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek