kapubanner for mobile

Béremelésért demonstráltak szociális dolgozók

A szociális ágazat jövő évi bérfejlesztéséért demonstráltak a területen dolgozók az Emberi Erőforrások Minisztériumának budapesti, Akadémia utcai épülete előtt hétfőn. A szervezők petíciót is küldtek Balog Zoltán miniszternek, ebben további érdemi párbeszédet sürgettek a terület problémáinak rendezésére.

images

A Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság figyelemfelkeltő rendezvényén megjelent kétszáz ember a Magyar Tudományos Akadémia előtt gyülekezett, majd onnan - a szociális ellátórendszer állapotának demonstrálására - egy szakadozott hálót vittek a tárca épületéhez.

A rendezvény egyik szervezője, Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke újságírók előtt arról beszélt, a petíciót eddig 33 ezren írták alá, és folytatják az aláírásgyűjtést. Azt akarják elérni, hogy az egészségügyben megvalósuló bérfejlesztést terjesszék ki a szociális ágazatra - tette hozzá.

Számításaik szerint a bérfejlesztés éves szinten 30 milliárd forint lenne, ám ebből az összegből egyetlen fillért sem látnak a jövő évi költségvetés tervezetében - emelte ki.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az ágazatban már hat éve nem volt béremelés. Jelezte: a bérfejlesztés egyebek mellett a házi segítségnyújtásban, az idősellátásban, a bölcsődékben, a családsegítő szolgálatokban, a gyermekvédelmi otthonokban, valamint a fogyatékosokkal és szenvedélybetegekkel foglalkozó intézményekben dolgozókat érinti.

A miniszternek írt levelükben utaltak arra, hogy ma a szociális ágazat 100 ezer dolgozójának a bére - bérpótlékkal együtt számítva - a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint nettó 78 ezer forint.

Szűcs Viktória a petíció átadása után azt hangoztatta, a mostanihoz hasonló széles körű összefogás még nem volt az ágazatban. Arról is beszélt, hogy ha jogos kéréseiket nem teljesítik, akkor sztrájk szervezését sem tartja kizártnak.

A minisztérium egyeztet az emelésről, de valójában nincs rá pénz

A Családügyért Felelős Államtitkársága hétfőn válaszul azt közölte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Nemzetgazdasági Minisztérium között folyamatos az egyeztetés a szociális terület bérrendezési lehetőségeiről, az ország gazdasági erejét meghaladó kiadásokat azonban nem lehet vállalni.

Az Emmi közleménye szerint a súlyos gazdasági helyzet elkerülése után a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók béremelése jó irányba halad, és más ágazatban dolgozók fizetését is növelni szeretné a kormány, de ezt nem hajlandó külföldi kölcsönökből fedezni.

Ezért csak megalapozott és ésszerű béremelést szabad végrehajtani, és míg ezt nem teszi lehetővé a gazdasági növekedés, addig lakástámogatást adnak a közszolgáknak, így a szociális dolgozóknak is - írta az Emmi, hozzátéve: ha a megfelelő fedezet rendelkezésre áll a bérrendezéshez, arról minden érintettet haladéktalanul tájékoztatnak.

Az elmúlt években a tárgyi feltételek és a munkakörülmények javításában már számos előrelépés történt - közölte az államtitkárság. Kiemelték például, hogy országszerte 28 milliárd forint értékben a jövő év végéig több ezer új és több ezer felújított bölcsődei helyet adnak és adtak át. Ezzel egy időben a négy év alatt összességében ezer új munkahely is létrejön. 2011-től évi 95 millió forint többlettámogatást kapnak az autista lakóotthonok, és nagymértékben javítja a munkakörülményeket a bentlakásos intézmények számára eljuttatott mintegy kétezer ágy - olvasható az Emmi közleményében.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek