Beruház és mérnököket toboroz Magyarországon a GE
A GE 3,3 milliárd forintos beruházással bővíti a budapesti és szegedi digitális egészségügyi fejlesztésekkel foglalkozó központjait, a kormány ehhez 675 millió forint támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A beruházás során 45 új kutatással, fejlesztéssel foglalkozó mérnököt vesz fel a cég.
Szijjártó Péter szerint most az átlagosnál is nagyobb teher nyomja az egészségügyi ellátórendszereket, így felértékelődik a mesterséges intelligenciára alapuló megoldások szerepe.
Nagy jelentősége van ennek a fejlesztésnek, mert olyan kutatásokat folytatnak ezekben a központokban, amelyek célja, hogy az egészségügyi rendszerek működését hatékonyabbá tegyék - tette hozzá.
Ascsillán Endre, a GE Közép- és Kelet-Európáért felelős alelnöke elmondta, hogy a beruházással új kutatási projekt indul, amely globális piacokra fejlesztett, mesterséges intelligencia alapú megoldások megvalósítását teszi majd lehetővé.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?