kapubanner for mobile

Bizalmatlanságot jelez a költségvetési felügyelők kirendelése

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részéről a kezdettől fogva egyfajta bizalmatlanságot érzékelt a felsőoktatással kapcsolatban a Magyar Rektori Konferencia - nyilatkozta Mezey Barna a hvg.hu-nak. Az MRK elnöke többek közt ebben látja indokát a költségvetési felügyelők kirendelésének.

A hvg.hu írásában emlékeztet: ősztől már az ELTE, a Miskolci Egyetem, a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Dunaújvárosi Főiskola, az Eötvös József Főiskola, a Nyíregyházi Főiskola és az Eszterházy Károly Főiskola is a kormány által delegált költségvetési felügyelő felügyelete mellett működhet majd - hasonlóan az ország többi állami felsőoktatási intézményéhez, melyekhez már korábban kirendelték a revizort. Mezey Barna, az ELTE rektora, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke szerint a lépés mögött az áll, hogy "a gazdasági tárca kiemelt figyelmet szeretne fordítani a felsőoktatás gazdálkodására". "Az NGM részéről kezdettől fogva érzékeltünk egyfajta bizalmatlanságot a felsőoktatással kapcsolatban. Újszerű felfogás jellemezte a hozzáállásukat, elsősorban költségvetési intézménynek tekintik az egyetemeket, főiskolákat, amin 'jól rajta kell tartaniuk a szemüket', nagyrészt ennek tudom be a költségvetési felügyelők kinevezését" - mondta.

Az LMP is tiltakozik az intézkedés ellen; felszólítja a kormányt, hogy ne engedje Matolcsy György komisszárjait a kórházak, a főiskolák, kulturális intézmények közelébe, tartsák tiszteletben az egyetemek autonómiáját. A párt indokolatlannak tartja az intézmények politikai és gazdasági ellenőrzésének megkettőzését - hiszen a költségvetési szerveket irányító vagy felügyelő miniszter ezt hivatalból ellátja, ráadásul nem tisztázottak az Állami Számvevőszékkel meglévő hatásköri átfedések sem. Extrém pénzügyi helyzetben elfogadható egy csődgondnok jelenléte még olyan autonóm szerveknél is, mint egy önkormányzat vagy egy egyetem. Jelen esetben azonban az intézkedés sokszor nem konkrét gazdálkodási problémák megoldására irányul - bár több intézmény valóban pénzügyi nehézségekkel küzd, éppen a kormányzati megszorítások miatt -, csupán a közvetlen kormányzati ellenőrzést terjeszti ki újabb és újabb szervekre - fogalmazott közleményében a párt.

Hvg.hu/Országos Sajtószolgálat/Edupress

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek