kapubanner for mobile

BKV: menesztik a megvádolt jogi igazgatót

A BKV előkészítette Sziebert György jogi igazgató menesztését a BKV-tól - mondta Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese hétfőn újságíróknak, hivatalosan először megnevezve az egyebek között vesztegetéssel gyanúsított érintettet.

Az intézkedésre azért van szükség, hogy a cég működőképességét fenn tudják tartani, amennyiben a jogi igazgatónak a rendőrségi nyomozás miatt távozni kellene a cégtől - mondta Bolla Tibor hozzátéve: addig, amíg nem bizonyosodik be, hogy az igazgató miben, és egyáltalán bűnös-e, a BKV-nak megmarad a bizalma benne. Hangsúlyozta: a sajtóból értesültek az eseményekről, nem tudják, hogy a jogi igazgató kivel találkozott és milyen pénzt vett át. Azt feltételezik, hogy a Budapest Airportnál (BA) elkezdett nyomozás csak kis részben érinti majd a BKV-t.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) egy magánszemély bejelentése alapján április óta nyomozott, mielőtt múlt hét pénteken őrizetbe vette a BA Zrt. és BKV Zrt. jogi igazgatóját. A sajtóban R.-V. Krisztina és Sz. György néven említett igazgatók ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított eljárást az RRI, illetve kezdeményezte előzetes letartóztatásukat a Fővárosi Ügyészségnél. A rendőrség rajtuk kívül az ügyben további három ember ellen indított büntető eljárást vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt.

A BKV igazgatóját egy óbudai bevásárlóközpont mélygarázsában érték tetten, amint nagyjából tízmillió forint összegű pénzt vett át egy, a közlekedési társasággal szerződésben álló cég munkatársától. A BA jogi igazgatóját a lakásáról állították elő. Horváth Katalin Fanni, az RRI szóvivője a hét végén elmondta: a rendőrség adatokat és bizonyítékokat talált arra, hogy a BA jogi igazgatója - összejátszva korábbi beosztottjával, a BKV jogi igazgatójával - a Budapest Airporttal szerződésben álló ügyvédi irodáknak teljesítés címén kifizetett összeg jelentős részét jogtalan előny formájában visszakapta, illetve ezen ügyvédi irodák túlszámláztak, azaz el nem végzett teljesítést is kiszámláztak a repülőteret üzemeltető társaság részére. A nyomozás során arra is bizonyítékokat talált a rendőrség, hogy a BKV jogi igazgatója hasonló jellegű bűncselekményeket követ el.

A hétfői BKV-sajtótájékoztatón Bolla Tibor az ügyvédi irodákkal kötött szerződésekkel kapcsolatban - amelyek körül a rendőrség is vizsgálódik - elmondta: a BKV aláírási szabályzata tartalmazza, hogy ki és milyen szerződést írhatott alá. E szerint hasonló szerződéseket a BKV részéről két félnek kell ellenjegyeznie, mivel önálló aláírási joga csak Kocsis István vezérigazgatónak van.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta azt is: arról jelenleg nincsenek információik, hogy Sziebert György aláírt-e ilyen szerződéseket, s ha igen, ki volt a másik fél, aki a BKV részéről ellátta kézjegyével a szerződéseket. Hozzátette: biztosan van, amelyikben közreműködött, de ezt még nem vizsgálják, mert erre "nem kaptak hivatalosan felkérést".

A rendőrség kereste az informatikai igazgatót is. Székelyné Pásztor Erzsébet kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint ő a hétvégén Ausztriában síelt, vasárnap este még ott volt, majd betegállományba vonult.

Bolla Tibor kitért arra is, hogy a BKV egyéb szerződéseivel kapcsolatban továbbra is folyik a vizsgálat, Kocsis István a napokban ad át a rendőrségnek olyan szerződéseket, amelyek esetében felmerül a bűncselekmény gyanúja. Ezek nem jogi, hanem értékesítési és marketingszerződések - tette hozzá.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk