Bordélyba ajánlott állást az állami munkaügyi központ
A 19 éves német nő először nagyon örült, hogy végre kapott egy állásajánlatot. Aztán elszörnyedt, amikor meglátta, mi lenne a munka.
A házvezetői képzettséggel rendelkező fiatalnak ugyanis Augsburg legnagyobb bordélyházában ajánlott munkát a helyi munkaügyi központ - írta a Local.de. A meg nem nevezett nőt még az sem vigasztalta, hogy nem a legősibb mesterség felvételére biztatta az állami központ, hanem a bordély bárjában kellett volna italokat felszolgálnia. Azt ugyanis meztelenül kellett volna végeznie.
"Soha nem ajánlanánk senkinek a prostitúciót" - jelentette ki az esettel kapcsolatban a munkaügyi központ vezetője. Roland Fürst ugyanakkor elmondta: tudták, hogy a kérdéses állás egy bordélyházban van, de a szokásos eljárás szerint az állásajánlatról szóló levél kiküldése előtt fel kellett volna hívniuk a munkakeresőt, hogy meggyőződjenek arról, vállalná-e ott a munkát. A telefonhívás azonban ebben az esetben nem történt meg, és a központ emiatt már elnézést is kért a fiatal nőtől.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?