Brüsszel utánanéz, sérültek-e a Népszabadság dolgozóinak jogai
Bár nagyon szűkösnek látja a lehetőségeit a beavatkozásra, az Európai Bizottság munkajogi és állami támogatási szempontból is utánanéz annak, hogy a Népszabadság megszüntetésekor nem sérültek-e a szabályok - közölte Frans Timmermans első alelnök, aki a médiapluralizmusról és a demokráciáról tartott éves kollokviumon nyilatkozott a BruxInfónak.
Ami az utóbbit illeti, nevük mellőzését kérő források szerint arról kíván meggyőződni Brüsszel, hogy egyes magyar sajtótermékek az állami hirdetések révén vagy más módon részesültek-e a piaci versenyt torzító támogatásokban. A szóban forgó forrás ugyanakkor elismerte, hogy ezt nagyon nehéz bizonyítani. Az alelnök azt is megemlítette, hogy a Magyarországon folyamatban levő bírósági ügyet is figyelemmel kíséri a Bizottság.
A Népszabadság sorsa is visszatérő témája volt a kétnapos kollokviumnak, többek között a lap korábbi külpolitikai szerkesztője és az európai ügyekért felelős magyar államtitkár is kifejtette a véleményét az ügyről. Dési András „katonai hatalomátvételhez hasonló akciónak” nevezte a lap bezárását, és úgy vélte, hogy ami Magyarországon történik, az „fertőző és átterjedhet más országokra is”.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?