kapubanner for mobile

Brüsszelben tüntetnek a dohánytermelők

Folyamatosan érkeznek a különrepülőgépek Brüsszelbe, ahol szerdán tartja az Európai Dohánytermelők Szövetsége (Unitab) a dohánytermelők érdekeinek érvényesítésére szervezett tüntetését, írja a Magyar Nemzet.

Némi torlódást okozott a brüsszeli repülőtéren, hogy egyszerre mintegy húsz gép szállt le, és ezért a kiszolgáló buszokra több mint félórát kellett várniuk a repülőgépen az érkezőknek. A távirati iroda tudósítójának helyszíni információi szerint a legtöbben, 14 repülővel, Olaszországból érkeztek, de jelentős számban jönnek a demonstrációra Franciaországból és Görögországból is. Magyarországról - mint azt Eislei József, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének főtitkára elmondta - két különgéppel érkeztek a dohánytermelők; az egyik Debrecenből, a másik Budapestről indult.

Nyolc ország több mint hatezer tüntetője mintegy 3 és fél kilométeres felvonulást rendez Brüsszelben, majd az Európai Bizottság székháza előtt demonstrálnak annak érdekében, hogy a jelenlegi támogatási módot az európai kormányzat hosszabbítsa meg 2013-ig, és kezdjen dolgozni a 2013 után érvényes támogatási rendszeren is, amely lehetőséget adna a mintegy százezer európai dohánytermelő és az általuk foglalkoztatott mintegy 400 ezer dolgozó vidéken és gyenge adottságú földeken való foglalkoztatására. A demonstrációval egy időben Brüsszelben tanácskoznak az unió mezőgazdasági miniszterei. A francia miniszter meglátogatja a demonstrálókat, és a magyar dohánytermelők is számítanak arra, hogy Gráf József tárcavezetővel is találkozhatnak a brüsszeli megmozduláson.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek